Nők fókuszban

2023.09.18. 11:30

Megmaradt benne a motiváció és a tenni akarás – Ságiné Szabó Beáta

Ságiné Szabó Beáta, a Zalaszentgróti Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője számtalan nehéz sorssal találkozik, de hivatásának éppúgy része az öröm és a mosoly is. Szolgálatának egyik sarokköve, hogy közösséget teremtsen.

Péter B. Árpád

Ságiné Szabó Beáta mindmáig örömmel érkezik dolgozni, bármilyen nehéz kihívás elé is állítja az élet

Fotó: Péter B. Árpád

Ságiné Szabó Beáta tősgyökeres zalaszentgróti, édesanyja könyvtárosként dolgozott, édesapja vízvezeték-szerelő volt, emellett vendéglátással is foglalkozott hosszú időn át. Két lánytestvére van, ők az egészségügyben dolgoznak.

A szakember gyógypedagógiai pályára készült, de aztán családi indíttatásra mégis vendéglátózni kezdett, üzletvezetői képesítést is szerzett, aztán gyermekei születése után – főként azért, mert ez a szakma véletlenül sem családbarát – váltott, elvégezte a szociális gondozó és ápoló tanfolyamot Zalaegerszegen, majd személyi segítőként a Vöröskereszt támogató szolgálatánál helyezkedett el, amelynek később a vezetője lett. Közben a szombathelyi főiskolán elvégezte a szociálismunkás-képzést.

– A tanulmányaimat azonban ezzel nem fejeztem be, mert rádöbbentem: az egész világnézetemet megváltoztatták ezek az évek, így a pécsi egyetem mesterképzésén folytattam, emellett pedig szakvizsgát tettem fogyatékosellátásból – meséli Ságiné Szabó Beáta. – Ez idő alatt olyan kapcsolati tőkét alakítottam ki, amelyet a mai napig hasznosítani tudok, ez nagy kincs, különösen a szociális szférában.

Aztán mindezt megfejelte a vezetőképzővel, s 14 vöröskeresztes esztendő után, két évvel ezelőtt a Zalaszentgróti Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője lett. Az intézmény társulási fenntartásban működik, 25 településen segítve azokat, akiknek támogatásra, figyelemre van szükségük – nullától százéves korig.

– Hozzánk tartozik a családsegítés, a gyermekjólét, a házi segítségnyújtás, a szociális étkeztetés és az idősek nappali ellátása – vázolja sokrétű feladataikat Ságiné Szabó Beáta. – Tervekkel és ambícióval telve vettem át az intézményt, és azt gondolom, nagyon sok mindent sikerült átalakítanom, és közösséggé formálni a 26 itt dolgozó szakembert. Minden lehetőséget megragadok, hogy nekik jobb munkakörülményeket teremtsek, hiszen ez az ellátás minőségében is jelentkezik, s ez mindazok érdekét szolgálja, akikkel kapcsolatba kerülünk, akiknek segítünk. Emellett kiemelten fontosnak tartom, hogy minden pályázati lehetőséget megragadjunk, még ha ez nagyon sok pluszmunkával is jár.

Ezenfelül aktívan bekapcsolódnak Zalaszentgrót közösségi életébe.

– Megmaradt bennem a motiváció és a tenni akarás – szögezi le az intézményvezető. – A mai napig beleborsódzok, ha sikert érünk el, és látom a gyerekek, az idősek és a dolgozók arcán az örömöt. A feladatunk az, hogy megtaláljuk, mivel tudjuk őket megszólítani, mi az, amire szükségük, igényük van. A pályázatainknál is mindig ebből indulunk ki. Például a babaklubunk nagyon jól működik, s a zalaszentgróti anyukákkal kialakítottunk egy olyan bizalmi kapcsolatot, hogy nemcsak a meghirdetett alkalmakra jönnek hozzánk, hanem akkor is, amikor például esik az eső, de szeretnének kicsit találkozni, összejönni.

Persze e hivatásnak vannak nehéz pillanatai, percei. A családsegítő szolgálat munkatársai találkoznak nagyon nehéz élethelyzetekkel is. A terepen tapasztaltakat együtt dolgozzák fel, és keresik meg személyre szabottan a legjobb megoldást, amivel valódi segítséget nyújthatnak, hiszen „minden sors más”.

– Az elengedést pedig tanulni kell, ami hosszú folyamat – enged bepillantást az érzelmi terhelés feldolgozásba Ságiné Szabó Beáta. – Nem vihetjük haza, nem cipelhetjük a sorsokat, mert akkor idővel ez olyan teherré válna, amivel már nem tudunk megküzdeni, és ez esetben másoknak sem lennénk képesek segíteni.

S hogy e hivatásban mi a siker? Minden területen más és más, feleli a szakember. A családsegítésben például az, ha a gyermek a családban maradhat, nem kerül állami gondoskodásba, mert sikerül bizalmi kapcsolatot kialakítani a szülőkkel, akik megfogadják tanácsaikat, és helyrehozzák azt, amit az évek alatt elrontottak. Az idősgondozás terén pedig egy-egy mosoly és „köszönöm” a fokmérő, vagy éppen az, ha olyan rendezvényeket tudnak szervezni, amelyek kimozdítják, közösségbe viszik e generáció tagjait.

Ságiné Szabó Beáta – visszatekintve és összegezve – kijelenti: jól döntött, amikor a szociális szférát választotta, ezt igazolja, hogy nap mint nap örömmel érkezik dolgozni, bármilyen nehéz kihívás elé is állítja az élet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában