Falunap Sormáson

2023.09.23. 19:30

Egy összetartó közösség ünnepe

A település labdarúgó pályáján szervezték meg szombaton a falunapi ünnepséget. Az eseményen helyi és környékbeli művészeti csoportok váltották egymást a színpadon.

Benedek Bálint

A sormási Mócsingok és cupákok csapatánál balról, a csapat egyik tagja Varga Ferenc kínált kóstolót Cseresnyés Péternek és Neubauer Tibornak

Fotó: Szakony Attila

A megnyitón Neubauer Tibor a település polgármestere elmondta: ilyen esemény szolgálja legjobban a közösség építését, ezért külön öröm, hogy tíz csapat jelentkezett a főzőversenyre. Ugyancsak szerencsésnek érzi magát, hiszen a rendezvény szervezésében mintegy 40 fő igyekezett segíteni, ez is azt mutatja, hogy a közösségük összetartó. Ők általában a társadalmi munkákból is kiveszik részüket, s a közösen elért eredményekre lehet alapozni a jövőben is.

Fotó: Szakony Attila

- Pályázati forrásokból történt fejlesztések fejeződtek be a közelmúltban - folytatta a településvezető. - Az egyik az ipari parkban történt, sőt közel 40 millió forintból befejeződött az Arany János utca átépítése is. Utóbbi területen a régi burkolat ledarálásával készült egy szilárd, cementes alap és arra került az aszfalt kopórétege. A többi belterületi utcára is ráférne a rekonstrukció, most ennek a forrásait kutatjuk. A Dózsa utca murvás volt, ám annak jelentős részét már saját tőkéből leaszfaltoztuk. Ezen felül a járdák hibáit, illetve a kátyúzást is megoldottuk.

Fotó: Szakony Attila

Az eseményre ellátogatott Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is, aki szerint a közösségek életében fontosak az ilyen összejövetelek. Szinte már mindenütt befejeződtek a szüretek, ezért lehetőség nyílik a találkozásra, a tapasztalatcserére és az őszi munkák után lehet egy kicsit lazítani is.

- Ehhez kiváló kulturális és zenei csokrot kínálnak Sormáson - fogalmazott. - Minden közösség értékeli ezeket az ünnepeket, főleg, hogy tíz csapat változatos ételeket készített a főzőversenyre. Ezen kívül büszke lehet a falu, hogy gyarapodott újszülöttekkel. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában