Minden korosztályra gondoltak

2023.09.12. 13:34

A Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ őszi programjairól

A Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ és tagintézményei őszi-téli programkínálatát tárták a sajtó képviselői elé a kedd délelőtti tájékoztatón.

Arany Horváth Zsuzsa

Az intézmények vezetői mutatták be a szezon kínálatát

Fotó: Pezzetta Umberto

Flaisz Gergő igazgató elöljáróban elmondta, korlátozásoktól, kényszerű szünetektől mentes szezonra készülnek, hiszen a megelőző két évben nyitvatartási nehézségekkel küzdöttek. A városi művelődési központ intézményei igyekeznek minden korosztály igényeit kielégíteni, a kultúra és a szórakozás egyformán helyet kap a rendezvények sorában.  

A landorhegyi művelődési központ programjairól Schneider-Czvitkovics Dóra helyettes vezető beszélt, jelezve, a színházi estek mellett a könnyűzenei koncertek, a klubfoglalkozások is szerepet kapnak. Szeptember 20-án például egy vígjátékban Makranczi Zalán és Ullmann Mónika színművészt láthatja a közönség. Ismét lesz Gasztroshow,  Szabi, a pék pizzákat készít, és többek között a nagy sikerű Legó hétvége is visszatér a palettára október 7-8-án.  Jön Beck Zoltán és Grecsó Krisztián,  Gergely Róbert, koncertezni pedig a Nemzeti Hang,  a Crazy Little Queen, a Platon Karataev, a Shabby Blues Band,  az Analog Balaton, a Blahalouisiana, a 30Y és Takáts Eszter. A Gönczi Galéria Németh Miklós grafikus kiállítását kínálja, de Horváth M. Zoltán műveinek tárlatát is szervezik.  

Az Art Moziban, amelyről Rákos Esztella szólt,  Őszi rajzfilmnappal kezdenek,  szeptember 24-én a Kicsi Gesztenye Klub gyermekműsora nyitja a szezont.  Fellép Charlie, Kökény Attila és a Piramis,  lesz Balázs Fecó emlékest,  előadást tart dr. Almási Kitti pszichológus, Orvos-Tóth Noémi, énekel Oszvald Marika és Csonka András, a Bódi Testvérek. Zorán koncertjére már el is fogytak a jegyek.  

A Városi Hangverseny- és Kiállítóterem kínálatát Tóth László intézményvezető ismertette, kiemelve Bogányi Gergely hangversenyét, a jazz-szerdákat, valamint az ünnepi hangversenyt, amit a terem kulturális célú működése 40. évfordulója alkalmából tartanak. A zsinagógában Farkas Ferenc szobrászművész állít ki, novemberben Szegedi Katalin illusztrátor művei lesznek láthatók. Az advent a város együtteseinek fellépéseit hozza.  

Kelemen Attila a Korona Szalon latin-amerikai estjére és a Cseh Tamás életművet felelevenítő műsorra hívta fel a figyelmet. Lesz még zenés borest a szalonban Pampetrics György vezetésével, Rékai Károly pódiumműsora pedig Petőfi verseit kínálja.  Az impozáns terem idén is bérelhető exkluzív rendezvények számára.

Az Apáczai Csere János Művelődési Központ programjait Bednárikné Rácz Enikő intézményvezető-helyettes ismertette, itt most legjobban a hét végi XV. Kertvárosi Vigasságokra készülnek, folytatják a gyógynövénygyűjtő sétákat és a csillagnézőt, részt vesznek a Kultúrházak éjjel-nappal országos akcióban, gyereknevelési estet és mesemondó versenyt is tartanak. Az ősz nem múlhat el a fotósok kiállítása, a Tök-muri és halloweeni parti nélkül sem.  

Az Esküvő Pont az Esküvőkiállítással és bemutatóval jelentkezik, mondta B. Takács Kata intézményvezető, melynek a Korona Szalon ad otthont.  

A Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház új vezetője, Kiss-Molnár István beszámolt a XV. Pásztorhagyományok Napjáról, az „Együtt tÖltött” című tárlatról, mely a 45 éves Zalaegerszegi Hímzőstúdió jubileumi kiállítása lesz. Nyitott Műhelygalériák Napja ebben az évben 3 alkalommal kerül a közönség elé, novemberben pedig   „Bennünk élő múlt” címmel  Kiss István György néprajzi hagyatékából terveznek emlékkiállítást,  munkásságáról  november 11-én tartanak megemlékezést. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában