Eredményes volt a verseny

2023.06.05. 18:30

Szinte minden horgász fogott pontyot Kustánszegen

Szinte valamennyi horgász eredményesen hagyta el a vízpartot azon a versenyen, amit a Göcsej Horgászegyesület tartott a minap Kustánszegen. A rendezvénnyel az elhunyt pecásokról is megemlékeztek a sporttársak.

Gyuricza Ferenc

A zalaegerszegi Kőmíves Bence ezúttal a harmadik helyen zárta a versenyt

Fotó: Gyuricza Ferenc

A horgászatra kifejezetten alkalmas, szép, enyhén szeles időben megtartott versenyre 31 fő nevezett, köztük néhány gyermek és ifjúsági korú személy is. A mérlegelés során a legtöbben pontyot is tudtak felmutatni, Kelemen Csaba elnök szerint  a szépen fejlődő halállománynak köszönhetően, de keszeg és kárász is szép számmal akadt horogra.

-  A halak ezúttal viszonylag egyenletesen oszlottak el a pályán, emiatt nemcsak kiegyensúlyozott volt a verseny, de szinte végig nyitott is – foglalta össze az elnök. – Többen 10 kilogrammot meghaladó fogást regisztráltak, ahhoz pedig, hogy valaki dobogóra állhasson, 12 kilogramm feletti eredményt kellett produkálni. A versenyen kifogott halak együttes tömege meghaladta a 160 kilogrammot, ami öt kilogramm feletti átlagos fogást jelent.  

Felnőtt kategóriában Odonincs László nyert 25,295 kilogrammal, a második Krajczár Gábor lett 15,74 kilogrammal, a harmadik Kőmíves Bence 12,385 kilogrammal. A gyermekek versenyében Bardócz Kitti lett az első, megelőzve Lukács Kristófot. A legnagyobb halat – egy 6,735 kilogrammos pontyot – Gaál Sándor vette ki a vízből. A szervezők két különdíjat is kiosztottak, az egyiket az ifjúsági korosztályhoz tartozó Lukács Bálint, a másikat a legjobb női versenyző, Csiszár Lászlóné vehette át. A kustánszegi tónál hamarosan újabb versenyt rendeznek, csütörtök délben egy 72 órás bojlis találkozó kezdődik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában