Számos programmal várnak

2023.06.07. 14:06

Játszóparki tematikus hétvégék Alsóerdőn

Hamar népszerűvé vált a tavaly áprilisban megnyitott Alsóerdei Sport- és Élménypark. A következő hetekben számos programmal várják a látogatókat. A részletekről július 7-én, szerdán a helyszínen tartottak tájékoztatót.

Arany Gábor

Tüske Adrián (b) és Balaicz Zoltán az élményparki tájékoztatón

Fotó: Arany Gábor

Balaicz Zoltán polgármester bevezetőjében kiemelte, az élménypark a város, sőt az ország határain túlról is vonzza az érdeklődőket, a turisták kedvelt célpontjává vált egy év alatt. Mint utalt rá, további attrakciók is fogadják majd a látogatókat, hiszen hamarosan befejeződik a búslakpusztai sportlőtér felújítása, bővítése, és elkezdődhet a tévétorony környezetének a rendezése. Az első szezon tapasztalatai is azt igazolták, hogy önálló létesítményként, önálló vezetéssel, teljesen új marketingstratégiával kell működtetni az élményparkot, tette hozzá.
A létesítmény ügyvezetője, Tüske Adrián az időjárás kihívásait is megemlítette a programok kapcsán, amelyekből bőséges kínálatot állítottak össze a következő hetekre. Készülve jó és rossz időre. Például július legelején tartják meg a kánikulai hétvégét, amikor azt érdeklődőket különböző vizes játékok várják kiegészítve a park elemeit. Hűvösebb idő esetén alternatív szórakoztatást, kézműves foglalkozásokat, interaktív játékokat kínálnak a gyerekeknek. Emellett különböző sportágakkal is lehet majd ismerkedni, mert akkor  rendezik a Restart fesztivált is, amelynek egyik helyszíne lesz az élménypark. Augusztus végéig további három játszóparki hétvégével várják az aprókat és a nagyokat. 
Végezetül: a programokról, az esetleges változásokról, a nyitva tartásról elindulás előtt célszerű az élménypark internetes oldalain tájékozódni, mert előfordulnak zártkörű rendezvények, amikor nem fogadják a közönséget. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában