A fenntarthatóság és az állatvédelem átszövi a mindennapjaikat

2023.06.10. 14:00

Elkötelezett „zöld” diákok és tanárok a Csány-technikumban

Május elején Magyarországra látogatott dr. Jane Goodall világhírű főemlőskutató, ENSZ-békenagykövet, a csimpánzok életének legismertebb kutatója.

Mozsár Eszter

Az elkötelezett "zöldek": Nagy Veronika, Jánky Szilvia, Jandó Réka Imola, Németh Andrea, Varga Győző, Tánczos Domonkos, Némethy Barnabás és Lambertné Katona Mónika.

Forrás: Csány-technikum

A Zalaegerszegi Egyetemi Központ 12 fős csapattal utazott a Pannon Egyetem veszprémi központjába, hozzájuk a ZSZC Csány László Technikum négy, 11. évfolyamos, gazdálkodásmenedzsment szakos diákja és kísérőtanáruk, Jánky Szilvia csatlakozott. Veszprémi élményeikről, életfilozófiájukról meséltek lapunknak a középiskolások.

A fenntarthatóság szellemében folyik már évek óta az iskolai élet a zalaegerszegi technikumban. Láthatóan elkötelezett pedagógusok segítenek abban, hogy a tanulók egyre szélesebb spektrumon találkozhassanak a környezet- és állatvédelemmel.

- Középiskolásként a matematika helyett szívesebben jártam környezetvédelmi versenyekre, rendszeresen szerepeltünk a Csak egy Földünk van című vetélkedőn. Ha belegondolok, már évtizedekkel ezelőtt sarkalatos kérdés volt a környezetvédelem, régóta kongatják a vészharangot – emlékezett vissza Németh Andrea, aki hiszi, hogy minél fiatalabb korban kell elkezdeni az érzékenyítést.

A csányosok a veszprémi egyetemen.
Fotó: Jóna István

Talán többen emlékeznek arra, hogy Lambertné Katona Mónika szakmai igazgatóhelyettes nevéhez fűződik a Zöld kampusz elindítása a BGE-GKZ-n (PE ZEK jogelődje). Ezt a szellemiséget örökíti tovább a technikumban. A szakmai munka koordinálásában mind a közgazdász, mind az informatikai képzésben nagy hangsúlyt kap a társadalmi felelősségvállalás.

- Elkezdtünk egy érzékenyítési folyamatot, az osztályokban 11 fordulós online bajnokságokat szervezünk a fenntarthatósághoz, a környezetvédelemhez, a világnapokhoz kapcsolódva, kitérve a mássággal, fogyatékossággal élők helyzetére – mesélte Mónika. - A szakmai és közismereti tantárgyainkba ugyancsak beépítjük ezt a témát a tananyagegységek, projektfeladatok által. Ehhez minden lehetőséget megragadunk. Egyrészt együttműködünk a Pannon Egyetemmel, nagyon örültünk a legutóbbi veszprémi meghívásnak. Másrészt mintegy 350 nonprofit szervezettel tartjuk a kapcsolatot, egyharmaduk foglalkozik állat- és környezetvédelemmel. Ezekből az együttműködésekből születnek az újabb és újabb projektek. Sok olyan kamasszal találkozunk az iskolában, akinek csak szikrát, mintát kell adnunk és elindulnak ezen az úton – tette hozzá az igazgatóhelyettes. - Teljesen más annak a közgazdásznak a döntéshozatala, aki felelősen gondolkodik, s nem csak racionálisan, a számok alapján dolgozik. A jövő ebben a felelősségtípusú üzleti döntésmeghozatalban van.

A dr. Jane Goodall-lal való találkozás felemelő érzés volt a diákok számára. Olyannyira, hogy a helyszínen csatlakoztak a világhírű kutató által alapított Roots & Shoots (Rügyek és gyökerek) magyarországi közösségéhez.

- Szerencsések vagyunk, hogy egy olyan hiteles etológustól, antropológustól hallhattuk előadást, aki nagyon sok embert megérint ezzel a témával. Engem személy szerint egy kicsit nyomaszt, hogy néhány év múlva mi lesz a Földünkkel, hova vezet a klímaválság, a természet pusztítása, a határtalan túlfogyasztás, az energia pazarlása, a túlnépesedés, a hulladékhegyek – osztotta meg véleményét, félelmét Némethy Barnabás. - Úgy érzem, radikális és egységes megoldásra lesz szükség nemcsak az Európai Unión belül, hanem az egész világon. Hazánkban még nem tapasztalható minden negatívum, de előbb-utóbbi itt is érezhető lesz a globális változás.

A vidéken, kistelepülésen élő Jandó Réka Imolát érzelmileg megérinti az állatok sorsa. Mondhatni, a természettel együtt nőtt fel. Szomorúan veszi tudomásul, amikor például olyan őzkoponyát lát az út mellett, ami nem biztos, hogy természetes módon került oda.

- Ha belegondolok abba, hogy sok húsfeldolgozó üzemben milyen körülmények között tartják az állatokat, az szörnyű. Nagy részük félelemben, kis helyen, nem méltó módon él. Még akkor sem, ha a fazékban végzik, megesszük őket, nem ilyen sorsot érdemelnek. Mi alakítjuk a jövőnket, ha nem állítjuk meg a romlást, akkor később már sokkal menthetetlenebb lesz a világ – mondta a fiatal lány, aki mindenképpen valamilyen állatvédő szervezetnél képzeli el a jövőjét. - A korosztályom tudja és érti, hogy lassan és folyamatosan tönkretesszük a környezetünket, a saját és az állatok élővilágát, élőhelyét. Csak egy példa, kevesebb műanyagot, csomagolóanyagot kellene használnunk, jó lenne, ha erre ugyancsak figyelnének a gyártók, nagyvállalatok.

Jane Goodall (középen) és dr. Gerencsér András az egyetemi előadáson.
Fotó: Jóna István

Tánczos Domonkos érdekfeszítőnek találta a csimpánzok legismertebb kutatójának előadását, s bár neki nincsenek „nagy állatvédelmi tervei”, felelősségteljesen gondolkodik a fenntarthatóságról. Édesapja környezetvédelmi szakreferensként dolgozik, így igazán képben van a téma aktuális kérdéseiről, sőt mi több, egy boldog kutyus felelős gazdája.

- Talán nem olyan nagy baj, ha minden állat nem érdekel, de a sajátomat lelkiismeretesen ellátom – mondta mosolyogva a fiatalember, miközben a többiek is bólogatva nevettek. Barnabás hozzátette, már azzal sokat segít mindenki, ha a saját kis világában, makrokörnyezetében jó példát mutat.

- Ez volt a konferencia üzenete, hogy mindenki tegyen egy apró dolgot, valóban nem kell az egész világnak aktivistának lennie. A kiállításokon a Roots & Shoots hazai csoportjait is bemutatták. A környezet-, állat- és természetvédő csoportokat egyesítő mozgalom a Jane Goodall Intézethez tartozik, s a diákjaink egyből csatlakoztak. Az állatvédelmet választották, és már abban gondolkodnak, hogy itt az iskolában az egyesületünkkel közösen előadásokat tartanának akár az angol vagy német órákon. Jövőre ezt az oktató tevékenységet az általános iskolákban is szeretnénk elkezdeni – folytatta Jánky Szilvia. Az angolnyelv tanár az egy éve alakult zalaegerszegi Állatvédelmi Nevelés Egyesület elnöke. A civil szervezet célja – ahogy a nevében olvashatjuk – a nevelés, az edukáció, s nemcsak a gyerekeké. Közérthetően, a tabukat és tévhiteket ledöntve írnak az állatok megfelelő tartásáról a közösségi oldalaikon.

Az egyesület alelnöke, a magyar-irodalom szakos Nagy Veronika örömmel újságolta, hogy teljesen betelt az augusztusi táboruk, ahol a Zalai Kutyasuli terápiás kutyáival, a Göcseji Kutyaklub csapatával találkozhatnak az általános iskolások. Ezen kívül lesz madarász által vezetett erdei túra, menedéképítés az Alsóerdőn és újrahasznosított anyagokból kézműves foglalkozásuk. Öröm, hogy a táborban a középiskolások önkéntesen segítenek.

Végül forduljunk vissza a szakmához. A 11. évfolyamosok egyöntetűen állítják, hogy érettségi után sem fogják elfeledni az itt tanult környezetkímélő szemlélelet. Sőt, már most „zöld” szemüvegen át látnak.

- A jövő vállalkozásainak, cégeinek szem előtt kell tartaniuk ezt a kérdést, nincs más választásuk – mondta Barnabás. A fiatalember egy perc alatt felvázolta az ideális, optimális üzleti modellt. - Vegyünk például egy vendéglátó egységet. Szerintem törekedni kell arra, hogy minél kevesebb szemét és ételmaradék halmozódjon fel, illetve az alapanyag- és energiafelhasználást sokkal hatékonyabban és környezetkímélőbben meg lehet oldani. Jövőbeni szakmámból adódóan, közgazdász technikusként igenis figyelni fogok a fenntarthatóságra. A profitéhség hosszú távon nem kifizetődő, ha nem lesz Föld, ahol éljünk

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában