2023.06.01. 17:00
Elektromos buszok Zalaegerszegen, Ludvig-kiállítás Nagykanizsán – híreink a térségből

Fotó: Szakony Attila
Lezárult egy újabb projekt a nagykanizsai ipari parkban
Hivatalosan is lezárult a kanizsai ipari park bővítésének azon szakasza, melynek keretében az el-nyert 3 milliárd forintból közel 20 hektáros terület feltárása és közművesítése valósult meg. Czirákiné Pakulár Judit, a beruházást
kezelő Városfejlesztő Kft. ügyvezetője a projektzárón elmondta: a program keretében a terület közművesítése mellett két körforgalom és több mint 2 kilométernyi úthálózat fejlesztése valósult meg. A beruházás első ütemében az M7-es autópálya felhajtójához épült körforgalom, ami a Modern Városok Program keretében kialakított 70 hektáros iparterület megközelíthetőségét is biztosítja. A második ütemben kisajátítottak közel 20 hektáros területet, melyhez kiépültek a szükséges közműkapacitások. A víz-, szennyvíz-, áram- és gázhálózat kialakítása illeszkedik az úthálózathoz, mely összeköti a régi ipari parkot az autópályával, illetve további 100 hektáros területet tár fel, mely a későbbiekben iparterületté fejleszthető. A 20 hektáron hónapokon belül elkezdődik a területek értékesítése.
Átépítés a sürgősségi osztályon Zalaegerszegen
A Zala Megyei Szent Rafael Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályán hamarosan saját CT berendezés szolgálja a páciensek vizsgálatát. Az SBO építészeti kialakításakor ilyen lehetőséggel még nem számoltak a tervezők, így a diagnosztika bővüléséhez most kell megteremteni a körülményeket, írják a kórház honlapján. Az építési munkálatok a héten elkezdődtek, időtartamuk alatt a korábbinál kevesebb rendelőben tudják fogadni a betegeket. Az ellátás változatlanul a szakmai szabályok szerint zajlik, a triázsnak megfelelő sorrendben. A valóban sürgősségi ellátásra szoruló páciensek vizsgálatát, kezelését nem befolyásolhatja a rendelők csökkentett száma, szögezte le az intézmény. Akiknek az állapota nem indokol azonnali beavatkozást, várakozásuk nem eredményez állapotromlását – forgalomtól függően – a korábbinál hosszabb tartózkodási időre is számíthatnak. Kérik, hogy mindazok, akiknek a tüneteik alapján elegendő a háziorvoshoz vagy a zalaegerszegi Botfy utcai orvosi ügyelethez fordulniuk, elsősorban ezeket az ellátóhelyeket keressék fel.
A keszthelyi kutyás strandnál 200 millió forintból épült ki az átkelő
Átadták a fény- és félsorompóval ellátott vasúti átjárót a keszthelyi kutyás strand közelében. A beruházásra – amelyet a közelmúlt több baleset, köztük tavaly júliusban egy halálos tragédia indokolt – mintegy 200 millió forintot fordított a MÁV-Volán-csoport. A helyszíni sajtótájékoztatón Nagy Bálint közlekedési államtitkár, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett: az átjáró korábban kis forgalmú volt, de a helyzet a kutyás park megnyitásával megváltozott, hiszen az már az első évben, 2020-ban – a koronavírus-járvány ellenére – 10 ezer embert vonzott – Békéscsabától Győrig. Mint mondta, az átkelőt sokkal biztonságosabbá teszi a gyorsan, flottul, jó minőségben elkészült fejlesztés. Dr. Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán-csoport elnök-vezérigazgatója felidézte, tavaly drámai módon megnőtt a vasúti útátjárós balesetek száma: a 90 ütközésben 34-en vesztették életüket. Kiemelte: a társaságnál a biztonság az első, és vasútüzemi hibából az elmúlt 15 évben nem történt tragédia, azok minden esetben figyelmetlenségre, a KRESZ be nem tartására voltak visszavezethetők.
Elektromos autóbuszok álltak szolgálatba a helyi közlekedésben Zalaegerszegen
Elektromos autóbuszok álltak szolgálatba a helyi közlekedésben Zalaegerszegen. A Zöldbusz program támogatásával végrehajtott, több mint nettó 2,1 milliárd forint értékű, a Volánbusz által finanszírozott fejlesztés hozzájárul a fenntartható közösségi közlekedés megteremtéséhez, hiszen a flotta 42 százaléka megújul és jelentősen csökken a város levegőjét terhelő károsanyag-kibocsátás. Az átadáson Balaicz Zoltán polgármester kiemelte, a helyi közlekedést 26 busz szolgálja ki, a 11 új teljesen elektromos meghajtású jármű üzembe állításával a járműflotta átlagéletkora majdnem öt évre csökkent a korábbi 13-ról. Ezzel az hazai városok buszflottáit összevetve a legfiatalabbak közé került Zalaegerszeg, tette hozzá. Az elektromos járművek kiszolgálására kiépítették a Volánbusz telephelyén a töltéshez szükséges infrastruktúrát is. Ez hamarosan napelemes rendszerrel egészül ki. Az átadáson részt vett Koncz Zsófia energiaügyi miniszterhelyettes és parlamenti államtitkár, aki beszédében kiemelte, a magyar kormány klímabarát elkötelezettségének bizonyítéka, hogy az or-szág a szén-dioxid-kibocsátást úgy tudta csökkenteni az elmúlt időszakban, hogy közben a gazdaság teljesítménye nőtt. Jelenleg egységnyi GDP előállítása 27 százalékkal kevesebb károsanyag-kibocsátásával történik, mint 2010-ben, miközben 44 százalékkal sikerült növelni az ipari teljesít-ményt, emelte ki.
Új játszótér épült Keszthelyen
Átadták a Balatoni Múzeum új játszóterét. A létesítménnyel az intézmény régi álma vált valóra, hiszen az előzőt balesetveszély miatt 2020-ban le kellett bontani. Az idén 125 éves múzeum a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz Programjában nyert támogatást, a projekt 11 millió forintból valósult meg. Az új játszótér építése még tavaly kezdődött. Az elemek fából készültek, három tornyot hoztak létre a kivitelezők. Ezeket mászókák kötik össze, amelyekre különböző játékos akadályokat szereltek. A pókhinta egyre népszerűbb, így számos játszótéren lehet már találkozni vele. Az eseményen elhangzott, az országban is egyedi ez a mesejátszótér, amely a jövőben múzeumpedagógiai foglalkozások színtere is lesz.
Gyűjteményes Ludvig-kiállítás a nagykanizsai Plakátházban
Ludvig 70 címmel időszaki kiállítás nyílt Nagykanizsán, a Plakátházban, az idén 70 éves születésnapját ünneplő Ludvig Zoltán festőművész gyűjteménye került a falakra. Balogh László polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, aki beszédében a művészre utalva elmondta: hét évtizedes életében kiemelt jelentőséggel bír a művészetek otthona, ahová bárki betérhet, festhet, faraghat és beszélgethet, bármilyen nyelven, hiszen a művészet közös és egyetemes közvetítő a legkülönfélébb világok között. Ludvig Zoltán hívószava a földkerekség bármilyen távolságába képes eljutni, mert alkotó házigazdaként hisz a művészet embereket és kultúrákat összekötő erejében. Dr. Matits Ferenc művészettörténész, a Képzőművészeti Egyetem tanára, Ludvig Zoltán jó barátja nyitotta meg a július végig látható tárlatot. Kiemelte: festményeit gyakran két külön felületre tagolja, sőt a kiállított anyagban egyik műve egy barna és egy szürke színű vászon egymáshoz illesztésével alakult képpé. A művész gyakran ábrázol törékeny madarakat is, melyek egy korábbi impresszió hatására jelennek meg a képein.