Jótékonysági rendezvény

2023.06.07. 15:54

A vörcsöki kápolna felújítását támogatják

A több mint kétszáz éves Nepomuki Szent János-kápolna felújításának támogatása érdekében szervezett jótékonysági rendezvényt a minap a Csörnyeföldi Szabadidő és Kulturális Egyesület a településen. A civil szervezet tagjai önkéntes munkákkal is segíteni kívánják a vörcsöki településrészen álló egyházi épület helyreállítását.

Gyuricza Ferenc

Kovács Krisztián a vörcsöki kápolna előtt Fotó: Gyuricza Ferenc

Minderről Kovács Krisztián elnök beszélt lapunknak. Elmondta: egyesületük valamennyi tagja szívén viseli a vörcsöki Nepomuki Szent János-kápolna sorsát, hiszen sokuknak gyerekkorra visszanyúló szép emlékei fűződnek hozzá, mint ahogy számos más Csörnyeföldön élő, vagy a településről elszármazott személynek is. Ezért is szeretnének kapcsolati tőkével és anyagi hozzájárulás gyűjtésével részt venni az épület helyreállításában. A kápolna felújítása már elkezdődött, ám a teljes körű rekonstrukcióhoz jelentős anyagi forrásra van szükség. Ennek egy részét szerették volna a jótékonysági rendezvény során előteremteni. Kezdeményezésük jól sikerült, hiszen egyrészt rengeteg segítő szándékú személy gyűlt össze a cél érdekében, másrészt közel 30 helyi és környékbeli vállalkozó támogatta adománnyal a rendezvényt, s azóta is érkeznek felajánlások.   

Kovács Krisztián azt is elmondta, a kápolna „arcának” meghatározó része az előtte álló kereszt, amely elsőként fogadja a szakrális épülethez érkezőket, ám azt már kikezdte az idő vasfoga. Készítője Boa Endre letenyei fafaragó népi iparművész volt, aki az egyesület felkérésére vállalta rekonstruálását, a rajta lévő korpuszt pedig a letenyei Szörfi Ferenc festő szintén hozzájárulásként kijavította, illetve újrafestette. Az új kereszt hamarosan a kápolna elé kerül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában