Hungarikumok

2023.05.03. 17:30

Zalai kincskeresők vetélkedtek Csatáron

A zalai kincsek fiatal keresői mérették meg magukat szerdán a vármegye írásban legkorábban, 1141-ben említett településén, Csatárban.

Arany Gábor

Fotó: Pezzetta Umberto

A Hungarikum Bizottság 2014-ben jött létre, és 2019-ben írtak ki először pályázatot a megyei önkormányzatok számára, hogy általános és középiskolások számára regionális vetélkedőket hirdessenek meg a hungarikumok témakörében. A versenybe  a határon túli magyar fiatalok is bekapcsolódhattak. Ebben az esztendőben 12 magyarországi és 5 határon túli településről  30 csapat vesz részt a Kárpát-medencei döntőben, amit június első két napján Balatongyörökön rendeznek meg.

Zala a kezdetektől bekapcsolódott a hungarikumvetélkedők megszervezésébe, közölte érdeklődésünkre Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke. A feladatok meghatározásakor elsősorban a helyi értéktár elemeiből válogattak. Így került be a gímszarvas, az olyan hiteles hely, mint a vetélkedőt vendégül látó Csatár, valamint magyar vadászkutyafajtaként az agár, ezenkívül az íjászat és a néptánc is. Az egyes állomások gyakorlati, elméleti feladataiban a csatári és a vármegyei önkormányzat munkatársai mellett a Göcseji Múzeum, az Értéket Tisztán Egyesület, az Országos Agarász Egyesület, valamint a zalaerdős  Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskola szakemberei nyújtottak segítséget.

A megnyitó pillanatai
Fotó: Pezzetta Umberto

Ebben az esztendőben a Zalai Kincskereső elnevezésű verseny vármegyei fordulójára tíz iskolából érkeztek a négyfős csapatok. Helyi specialistaként az általános és középiskolásokat összesorsolták, ily módon öt nyolctagú csapat vágott neki a hét állomásra szétosztott feladatok megoldásának, gyakorolva az együttműködést is az ismeretlen társakkal. Így kerültek például a kanizsai Zsigmondy technikumból érkezett 9. osztályos diákokból verbuválódott, a Zala vármegye királyai nevű formáció tagjai mellé a Borsfai Legények, akik a borsfai iskola hetedik osztályát képviselték. Ők elsőként a Borsody László által száz évvel ezelőtt kidolgozott – és hungarikumnak számító – szablyavívás alapjait próbálhatták el Dirner Ákos és Gausz Tamás, a Zala Megyei Magyar és Kínai Harcművészeti Sportegyesület tagjainak irányításával. Mint a Borsfai Legények kísérője, felkészítője, Hopp Marianna történelem szakos tanár elmondta, első alkalommal neveztek be a versenybe. A hagyományápolásra mindig hangsúlyt helyeztek az iskolában, és ez a vetélkedő jó alkalom felmérni, mennyire jártasak a zalai értéktár elemeiben, magyarázta. 

A versenyt a LenTI-FentMi (Gönczi Ferenc Gimnázium, Lenti) és a Mura-parti Lányok (Zrínyi Miklós Általános Iskola, Murakeresztúr) együttese nyerte meg, és jutott az országos döntőbe.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában