Rendezvény

2023.05.23. 09:30

Családi napot tartott a zalalövői horgászegyesület

Szombaton tartotta hagyományos családi napját a zalalövői Borostyán Horgász Egyesület. Az egész napos program kora reggel halfogó versennyel vette kezdetét, amire három kategóriában – felnőtt, ifjúsági és gyermek – összesen 26 fő jelentkezett.

Gyuricza Ferenc

A verseny felnőtt kategóriájának nyertese, Varga Bence

Fotó: Gyuricza Ferenc

A családi nap az idősebb horgászok elmondása szerint legalább két évtizedes múltra tekint vissza, és minden alkalommal versenyt is magába foglal, amire csak az egyesület tagjai nevezhetnek. Ennek oka, hogy a nyílt versenyeken a tagokra olyan feladatok hárulnak, ami miatt nem tudnak szenvedélyüknek hódolni, ilyenkor azonban ők is könnyebben a kezükbe vehetik a horgászbotot.  

– Az elmúlt napok esőzése miatt megemelkedett a vízszint, ez a tónak jót tesz, a halak azonban most valahol másutt tartózkodnak, ezért viszonylag kevés a kapás – mondta dr. Dobrotka László. – Nekem ezúttal csak két keszeget sikerült fognom, de vannak olyan sporttársak, akiknek nagyon szép pontyok is akadtak a horgukra.

A felnőtt versenyt négy ponttyal és egy keszeggel, összesen 10,25 kilogrammal a viszáki Varga Bence nyerte, a második helyet 8,03 kilogrammal a felsőjánosfai Forján Dániel szerezte meg, míg harmadik a szombathelyi Molnár Róbert lett 5,60 kilogrammal. A gyermekek versenyében utóbbi horgász fia, ifj. Molnár Róbert szerepelt a legjobban, két pontyot és két keszeget vett ki a vízből, ezek együttes tömege 5,17 kilogramm volt. A kategória második helyén Borsos Ádám végzett, megelőzve testvérét, Borsos Jankát. Az ifjúságiak versenyét Molnár Péter nyerte. A zalalövői Borostyán-tónál a következő hétvégén – ugyancsak a helyi egyesület tagsága részére – csapatversenyt rendeznek, amely pénteken 14 órakor kezdődik, s vasárnap 10 óráig tart.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában