A hősökről emlékeztek meg Nagykanizsán

- „A haza nem csak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja.” – kezdte. - Márai meghatározása alap, összefoglalása mindannak, amiért és amitől még él, sőt, megint egyre erősebb a magyar. Ez a gondolat igazodási pont is, hiszen ha hősök előtt tisztelgünk, rájuk emlékezünk, példának állítjuk őket és erőt merítünk tőlük, nem kerülhetjük meg, hogy a hazáról, hazánkról is beszéljünk. Ha hőseinkről beszélünk nem árt tisztázni mi is a haza, amelyért dicső őseink kockáztatták és nem ritkán áldozták is életüket. Mert csak úgy érthetjük őket, úgy hivatkozhatunk rájuk, hogy tudjuk mit és miért tettek. A haza ott van a magasban és a talpunk alatt is, de leginkább a lelkünkben. A haza ott van, ahol a mi és gyerekeink bölcsője ringott és ott ahol eleink és hőseink sírjai domborulnak. A mi hazánk a bölcsőtől a fejfáig tart, álljon egyik vagy másik bárhol is a Kárpát-medencében. A haza ugyanis nem száz év történelmét jelenti, hanem ezredévét, vagy még annál is többet, Árpártól a végítéletig.

Majd azzal folytatta, hogy ritkán helyezzük saját életünket nemzeti, történelmi perspektívába, s ebben nem különböztek tőlünk azok sem, akik előtt most fejet hajtunk.

-Miközben emberi nagyságukról, bátorságukról és áldozatukról beszélünk, ne feledkezzünk meg arról, hogy nem születtek ők sem hősnek, ők is emberek voltak, akárcsak mi. Aztán a történelem megváltoztatta az életüket. Legtöbbször karddal, fegyverrel, harcban ábrázoljuk őket, úgy gondolunk rájuk, mint egyenes derekú, elvhű héroszokra, akik ezer évünk egy meghatározott pillanatában azt mondták: nem akarják élni hétköznapi életüket, inkább a jövőbe tekintenek és valami magasztos célért, Magyarország és Európa holnapjáért tesznek valamit. Nem akartak hősök lenni, mégis azzá váltak.

A megemlékezésen közreműködtek a Kanizsa Lovasklub Hagyományőrző Császár Huszárjai, a Történelmi Vitézi Rend Nagykanizsai Hadnagysága, illetve énekkel Foricsekné Kovács Szilvia. Az ünnepség közös imával és koszorúzással zárult.