Hősök napja

2023.05.29. 15:11

A háborúnak nincs győztese

Számos más településhez hasonlóan a dél-zalai Zajkon is megemlékeztek a Hősök napjáról. A rendezvényen Grózner Tiborné polgármester mondott beszédet.

Gyuricza Ferenc

A zajki megemlékezés résztvevői

Fotó: Önkormányzat

Ennek során kitért arra, hogy még tartott az első világháború, amikor hazánkban megfogalmazódott: ha majd újra békében élhet a magyar, méltó helyen és méltóképpen őrizze meg az utókor a háború során elesettek neveit. A történelem azonban úgy hozta, hogy alig több mint két évtizeddel az első világháború után újra szembefordultak egymással a nemzetek, ami további áldozatokat követelt, és az emlékművek száma is gyarapodott.  

– Zajkra 32 dolgos lélek nem tért haza – emelte ki a polgármester. – Mint férjek, apák, fiúk, testvérek mentek el. Férfiak, falubeliek, akik nem akartak hősök lenni, de az esztelen öldöklésbe sodródott világ ezt a sorsot szánta nekik, és hősi halottként vesztek el, többnyire idegen földön. Az idő múlásával az élő hozzátartozók emlékezését a közösség veszi át, hogy feledésbe ne merüljön ezeknek az időknek a tanulsága, miszerint a háborúnak az egyszerű emberek tekintetében nincs győztese. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában