Angolai kalandok

2023.04.19. 07:00

Sikerrel zárult a magyar kékvércse-expedíció

Nyolc magyar résztvevő, három hét munka, háromezer kilométer zötykölődés, negyven kihelyezett műholdas jeladó, egy hastífusz-fertőzés, továbbá kígyókalandok és két terrabájtnyi fotó- és videóanyag.

Varga Andor

Az angolai expedíció résztvevői

Forrás: MME

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleménye szerint számokban így írható le röviden a hazai szervezésű kékvércse-expedíció, melynek tagjai a közelmúltban tértek vissza Angolából.

Március 16-án indult útnak négy magyar kutató, hogy az afrikai országban, a világ legnépesebb ragadozómadár-gyülekezőhelyén műholdas jeladókkal szereljenek fel kék vércséket.

- Meghökkentő, fordulatokkal teli utazáson vagyunk túl – nyilatkozta már újra itthon Palatitz Péter, az MME projektvezetője. - Az angolai út mindkét célja megvalósult: sikerült negyven kék vércsét megjelölni GPS jeladóval, a velünk tartó fotós és filmes stáb pedig egyedülálló felvételeket készített.

A befogott kék vércsék mérlegelésénél kiderült, hogy a tavaszi vonulásra 30 százalék extra energiatartalékkal készülnek a madarak – és ezt a rajzó termeszekből merítik. A jeladózás első tapasztalata szerint a madarak nem csak a gyülekezőhely közvetlen közelében vadásznak és nem is minden nap alszanak ugyanazon a helyen. Az expedíció tagjai éjjellátókkal megfigyelték, hogy a kék vércsék képesek az emberi szem számára teljes sötétségben is vadászni a levegőben.

Madár a hátán műholdas jeladóval
Fotó: Solt Szabolcs/MME

A kutatók tapasztalata szerint Angolában sajnos továbbra is komoly méreteket ölt a két fő veszélyforrás: a kék vércsék vadászata, illetve a fakivágás, ezekre kell összpontosítani a jövőbeni védelmi erőfeszítéseket, hogy a faj állománya növekedhessen, de legalább ne fogyatkozzon tovább.

Palatitz Péter elmondta még: a munka persze nem ért véget a hazaérkezéssel.

- A magunkkal hozott felvételeket arra fogjuk használni, hogy anyagi támogatást szerezzünk egy természetvédelmi program számára - jelezte. - Első lépésben mindenki számára meg kell mutatnunk a csodát, ami idáig még a szakemberek elől is rejtve maradt. Filmes partnereket és bemutatóhelyet kell találnunk, hogy a 360 fokban élvezhető térélményű film, amit a stáb leforgatott, minél több emberhez eljuthasson. Bízunk benne, hogy ez sikerülni fog, mert eddig is magyar céges és külföldi támogatók segítségével haladtunk előre ezen a kalandos ösvényen.

Az MME honlapjára részletesebb beszámoló is felkerült az angolai kalandokról. A cikk szerint az utazás örök élmény marad a résztvevők számára, mert például azt az érzést már sosem felejtik el, amint alkonyati fényben tőlük karnyújtásnyira sok százezernyi, sőt, talán milliónyi kék vércse kavargott a levegőben.

Magyarok fedezték fel a természeti csodát

A kék vércse Magyarország és az Európai Unió kiemelt védelem alatt álló ragadozómadara - írja az MME honlapja. Különlegessége, hogy egész évben keresi fajtársai közelségét, a Pannon pusztákon akár 100 párt is elérő telepeken költ. Telelőterülete az Okawango vízgyűjtőjében van, ahol októbertől áprilisig tartózkodik. Nappal termeszekre és más mezőgazdasági kártevőkre vadászik, éjjel kisebb facsoportokba gyülekezik, ahol több százezres tömegben éjszakázik. Műholdas nyomkövetők adatait követve magyar kutatók 2019-ben tárták fel a tudomány számára ezt az egyedülálló jelenséget. A nemzetközi figyelem azonnal ráirányult a fajra, és az angolai kormányzat szintén jelezte együttműködési szándékát.

A kék vércsék március során készülnek fel az észak felé tartó, 8500 kilométeres vonulásukra. Kritikus ez a periódus a faj túlélése szempontjából, mert az út során megállás nélkül repülik át az esőedőt, majd kisebb pihenő utána a Szaharát és a Földközi-tengert. Az angolai gyülekezőhelyeken ezért kellő zsírtartalékot kell felhalmozniuk, illetve úgy kell összehangolniuk az indulásukat, hogy elkerüljék a trópusi viharzónákat.

Egyelőre nem ismert a kék vércsék összes angolai éjszázóhelye, de a 2019-ben fellelt angolai gyülekező önmagában több madarat számlál, mint amekkorára eddig a világállományt becsülték. A gyülekezés jelensége fantasztikus természeti csoda, jelentős nemzetközi turisztikai potenciállal, de egyben nagyon sebezhetővé teszi a madarakat.

Emlékezetesek a jeladózás során fellépett technikai problémák és megodásaik is. Először ellopták az expedíció hálórendszerének egyik leglényegesebb elemét, egy 100 méteres kötelet, ami nélkül nem tudtak volna elég madarat befogni és meggyűrűzni. Szaladtak a helyi rendőrségre, a rendőrök pedig a falu véneihez. Pár óra telt el, a magyarok már éppen kezdtek volna kétségbe esni, amikor a semmiből ismét a fa alatt termett a kötél és dolgozhattak tovább. A rejtélyes esetet vezetőjük magyarázta el: amikor a falufőnök megtudta, mi történt, szétküldte hírnökeit és kilátásba helyezte, hogy ha a tettes azonnal nem teszi jóvá a bűnét, átkot bocsát rá. Angolában a tradicionális hatalomgyakorlás a mai napig érvényes. Egy-egy Soba (falufőnök) szava szent, mindenki tisztában van vele, hogy ősi hatalommal rendelkeznek. Senki nem merészel ellenszegülni, ez mentette meg a kutatást is. Másodszor a saját ügyetlenségük miatt járták meg. Elszakadt a kötél, amivel a GPS jeladók adatait letöltő antennát húzták fel egy fára. Megsérült az antennát irányító PDA, és a sötét képernyőn semmit sem lehetett látni. Adatok sem érkeztek, egy-két napig úgy tűnt, hiába fogtak be annyi kék vércsét. De a szerencse most is melléjük állt: másodszor is leesett a PDA, és bár a képernyő egyes részei azóta sem működnek rendesen, újra lehetett használni a főbb funkciókat.

Kék vércse
Forrás: Solt Szabolcs/MME

A magyar stáb az itthon beszerzett védőoltásoknak és a hazulról vitt kisüstinek köszönhetően kivédte az angolai flóra emésztőrendszer ellen intézett támadásait, de az expedíció helyi vezetője elkapta a hastífuszt és orvosi kezelésre szorult. A tudományos eredmények mellett azonban eltörpül minden viszontagság.

Az expedíció magyar tagjai voltak: Borbáth Péter, Fehérvári Péter Dr., Lehel Olivér, Novák László, Palatitz Péter Dr., Pálfi Szabolcs, Solt Szabolcs, Stiller Ákos.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában