Szép hagyomány

2023.04.28. 10:00

Három bor kapott arany minősítést a hahóti borversenyen

Hahót önkormányzata 19. alkalommal rendezte meg a községi borversenyt. Idén is a szép számmal képviseltették magukat a szőlősgazdák, hogy megmérettessék nedűiket.

Benedek Bálint

Forrás: pexels.com

A versenyre összesen 38 mintával neveztek, melyek között 27 fehér-, 4 rozé és 7 vörösbor indult. A szakmai zsűri tagjai, Czimondor István, Papp Ferenc és Kaj István az első úgynevezett mintabort a gazdák előtt hangos értékelés keretében bírálták, kiemelve a szín, a tisztaság, az illat, a zamat, valamint összbenyomás szempontjait. Czimondor István zsűrielnök a gazdák figyelmét felhívta arra, hogy az egyedi bírálat során mire figyelnek, mi alapján értékelik az adott tételt. Majd az eredményhirdetés előtt utalt a jellegzetes hibákra, a fennálló apró hiányosságokra, tévedésekre. Illetve kiemelte, hogy azokat milyen módon lehet elkerülni, hogy a jövőben a bor még kellemesebb, bársonyosabb legyen.

A bizottság 3 arany, 16 ezüst, 15 bronz minősítést osztott ki. A hagyományoknak megfelelően az aranyérmes borok közül kiválasztották Hahót borát is. A fehérborok közül Rudics Richárd ottonel muskotálya, míg a rozék esetében a Hajmási testvérek, Csaba és Norbert "Rose" bora nyerte el a címet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában