2023.04.03. 11:30
Erős fagyokra kell készülniük a gazdáknak Zalában
Harcz Endre kertészetet vezet, mellette amatőr meteorológus és viharvadász arra figyelmezteti a gazdákat, hogy keddtől télies időjárásra, napokon keresztül reggeli fagyokra kell készülni.
A teljes fagykár elkerülése érdekében az elkövetkező néhány éjszakát a növényekkel kell tölteni. Képünk két éve készült, Harcz Endre a becsehelyi datolyaszilva-ültetvényen tűzgyújtással védekezett
Fotó: Szakony Attila
Harcz Endre elmondta: az északkeleti, északi völgyekben, lapos, mély fekvésekben akár mínusz 6 Celsius-fok is lehet, ami teljes fagykárt is okozhat. A még ki nem ültetett, konténeres növények mindenképpen maradjanak zárt helyen, tanácsolta. Délről egy mediterrán ciklon felhőzete érkezik, amiből akár havazhat is, de a havazás nem okoz gondot.
- Olyan mértékű lehet az áprilisi lehűlés, ami a már kirügyezett datolyaszilva-, kivi-, gránátalma- és selyemmirtusztöveknél súlyos fagykárokat okozhat – fogalmazott. – Akinek zöld rügyben vannak a tövei, piros rügyben a gránátalma-csemetéi, takarja le ezeket, vagy füstöléssel, tüzeléssel védekezzen. A kisebb növényeknél a takarás célszerű, a nagyobb fák esetében a füstölés, tüzelés is szóba jöhet. Például a gránátalma kis pirosas rügyei mínusz három Celsius-fokon már lefagyhatnak, a datolyaszilva duzzadt, zöld rügye és a kivié is elfagyhat. Sőt a mínuszok a kajszibarack már nyíló virágait is érintik.
Hozzátette: a friss, idei ültetésű, és a múlt évi ültetésű datolyaszilvát, kivit, gránátalmát akkor is takarni kell, ha látszólag nincs megindulva. Néhány tippet is adott. Mint mondta, a friss ültetésű, egy méter körüli növényekre elég egy hordót ráhúzni, azt valamilyen hőszigetelő anyaggal (takaró, pléd, hungarocell, kőzetgyapot) beborítani, nejlonnal letakarni, majd jól lesúlyozni. A takarásnál alapfeltétel, hogy a talaj hőjét zárjuk be a takarás alá, azaz a takarásnak zártnak kell lennie. Ha mécsest tesznek be a takarás alá, akkor résnyire nyitva kell hagyni alul, az égéséhez kell az oxigén. Arra is figyelni kell, hogy a takarás ne érjen hozzá a rügyekhez, kis levelekhez.

- Mivel az előrejelzések 60-70 kilométeres széllökéseket is ígérnek, a takarást rögzíteni kell – folytatta. – Nyilván a takarást nagyobb méretű datolyaszilvafa vagy többéves kivilugas esetében nehéz megtenni. A már rügyező fiatal, 1-2 éves kivi esetében nincs más megoldás, mint leszedni a madzagról, amin felfutott, és óvatosan lefektetni a földre, betakarni szalmával, szénával, vagy plédet, takarót teríteni rá. A másik megoldás itt is a füstölés, tüzelés, de ehhez érdemes néhány trükköt elsajátítani. A növények köré, biztonságos távolságba a talajra vagy vasvödörbe tüzet kell rakni jó száraz fából. A kivilugas alá például kisebbet, hogy a felszálló hő nehogy megperzselje az ágakat, rügyeket. Lehet, hogy az edény oldalát alul ki kell lyukasztani, egy vagy két 4-5 centiméteres helyen, hogy a tűz levegőt kaphasson alulról. Érdemes előtte kipróbálni a módszert, kísérletezni a begyújtással, előkészíteni a fát, hozzákészülni a művelethez.
Harcz Endre szerint az eredményes védekezéshez bizony a növényekkel kell éjszakázni. Folyamatosan rakni kell a fát, akár kevés szénát, szalmát, vizes füvet, hogy egyszerre legyen jelen a hő és a füst is. A kisebb tüzeket könnyebb kezelni. Ha ilyenekkel körberakja valaki a kivilugasát vagy a datolyaszilvafáját és egész éjjel felügyeli, tesz a tűzre fát, akkor egészen biztosan nem lesz fagykára. A tüzelést addig kell végezni, amíg a fagy tart, azaz reggel 7-8 óráig. Nyilván ez a füstöléses, tüzeléses módszer a hagyományos gyümölcsök, a kajszibarack, őszibarack esetében is működik.

A szakember beszélt az öntözéses fagyvédekezésről is. Kiemelte: a permetezett vízzel való fagyvédekezés lényege az, hogy a fagy teljes időtartama alatt állandóan vizet kell juttatni a rügyekre, virágokra, ugyanis az öntözővíz hőjével „melegíti” az ágakat, rügyeket. Az öntözővíz 5-10 Celsius-fokos, azzal ad hőt a rügyeknek. Ha csak este rápermeteznek, megöntözik a rügyeket, majd úgy hagyják, azzal komolyabb lesz a fagykár. Ebben az esetben is egész éjjel kell permetezni a vizet a fákra. Ez nem egyszerű feladat, ezért ezt a módszert házilag nem javasolja.