Ötfős csapatok jelentkeztek

2023.04.19. 16:57

Elsősegélynyújtásból versenyeztek a Báthory-technikumban

Robbant a házi készítésű tűzijáték a tanteremben, aztán folyt a vér, üvegszilánk fúródott a szembe. A sérültek ellátását fiatalok kezdték el, lévén, hogy elsősegélynyújtók versenye zajlott a Báthory-technikumban szerdán délelőtt.

Arany Gábor

Taba-Vincze Júlia "sérültet" a Ganzos Ignáth Hanna (jobbra) és Nátrán Viktória látta el

Fotó: Arany Gábor

A Magyar Vöröskereszt ez évben 51. alkalommal hirdette meg az országos, felmenő rendszerű versenyét, tudtuk meg Preisz Pétertől. A karitatív szervezet megyei elsősegélynyújtó koordinátora elmondta, a területi versenyre Zalaegerszeg és Keszthely térségéből ötfős csapatok jelentkeztek. Három a gyermek kategóriában, tehát általános iskolásokból verbuválódva, míg a középiskolás korosztályt képviselő ifjúságiak korcsoportjában hat csapat mérette meg magát. A tematika szerint az elsősegélynyújtáshoz, illetve a Vöröskereszthez kapcsolódó elméleti kérdéseket firtató két állomás mellett további négy helyen a versenyzők gyakorlati készségeit mérték fel. Elsősorban traumás és belgyógyászati sérüléseket, olyan eseteket kellett ellátni, amelyek akár iskolában is előfordulhatnak. A helyzetfelismerés gyorsasága, a sebesültek ellátása mellett az ellenőrök azt is értékelték, milyen volt a kommunikáció az elsősegélyt nyújtók, illetve a sérültek között. Így aztán a bevezetőben említett szituáció mellett kártyaparti után elfajult vita sérültjeit, bedrogozott, illetve pánikrohamos fiatalt is el kellett látni.

A Ganz-technikum csapatának versenyzői, Baranyi Zsófia Zsuzsanna (balról) és Góczán Johanna látja el a házi tűzijáték okozta szemsérülést
Fotós: Arany Gábor

A területi döntőben a gyermek kategóriában az egerszegi Mindszenty József Általános Iskola és Gimnázium Azt mondom, Úristen nevű csapata, míg az ifjúságiak között a keszthelyi Vajda János Gimnázium INKU-Bátorok nevet viselő formációja győzött, így ők jutottak tovább a megyei döntőre, amit május 24-én tartanak meg Zalaegerszegen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában