Bírósági adományok

2023.03.16. 15:26

Több alkalommal is jótékonykodtak a Zalaegerszegi Törvényszék dolgozói

A Zalaegerszegi Törvényszék 2016-ban indította el a társadalmi felelősségvállalás programját, amelynek keretében az elmúlt években több jótékonysági gyűjtésben vett részt.

Zalaegerszegi Törvényszék

Illusztráció!

Támogatták a pózvai otthont, a mozgássérültek egyesületét, adományoztak állatmenhelynek és iskoláknak határon innen és túl.

2022 év végén a törvényszék úgy döntött, hogy az adventi időszakban ezúttal a Zalai Bírósági Dolgozókért Alapítvány támogatását tűzi ki célként, mivel a növekvő árak, az emelkedő megélhetési költségek miatt egyre inkább szükség van a saját dolgozóik támogatására is.

Emellett tavaly télen a törvényszék használt könyvek gyűjtésébe kezdett. Ezek közül több bekerült a bírósági könyvtár állományába, 557 kötetet pedig átadtak a Zala Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet könyvtár számára, melyek között kalandregények, krimik és ismeretterjesztő kötetek voltak túlsúlyban, de volt köztük több verseskötet és idegen nyelvű könyv is.

Karácsony előtt a zalaegerszegi gyermekvédelemben élő óvodások, általános-, illetve középiskolások részére gyűjtöttek mesekönyveket és ismeretterjesztő irodalmat a Zalaegerszegi Mathias Corvinus Collegium felhívására.  2022 decembere és 2023 januárja között pedig csatlakoztak a Nagyszőlősi Ferences Templom és Rendház kárpátaljai gyűjtéséhez, ahol a háborús helyzet miatti folyamatos áramkimaradások állandó gondot jelentettek. A bírósági dolgozók elemekkel, gyertyákkal, gyufákkal, power bankokkal segítettek a rászorulóknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában