2023.03.30. 19:30
Saját rendezvénypohara lett Baknak
Valószínűleg Bak az első község illetve önkormányzat az országban, amely mostantól rendelkezik saját rendezvénypohárral, amelynek a díszítése a településre jellemző motívumokból áll össze. A 3 dl-es élelmiszerbiztos, forró italhoz is alkalmas poharat szerdán mutatták be Bakon az önkormányzati testületi ülés előtt.
Horváth József, a nyertes terv készítője és Farkas Tamás polgármester Fotó: Baki önkormányzat
A baki önkormányzat képviselő testülete tavaly ősszel döntött arról, hogy speciális, egyedi baki rendezvénypoharat készíttet, ezzel is erősítve az identitást és a helyi kuriózumok sorát, mondta Farkas Tamás polgármester lapunknak, hozzátéve, a tervpályázatra helyi pályázó jelentkezett, így a testület döntése értelmében Horváth József grafikai megoldása került a pohárra, amelyből 500 darab készült, s a tervek szerint a júniusi falunapon ismerkedhetnek meg vele a község lakói és a faluba érkező vendégek. A nyertes design készítőjének, Horváth Józsefnek a számítógépes grafika készítése a hobbija.
A RE-poharakkal már találkozhatunk különböző rendezvényeken: előnye, hogy a visszaválthatósága környezetkímélő megoldást eredményez, nem keletkezik annyi eldobható műanyag hulladék egy-egy, sokakat vonzó, ételt-italt is kínáló tömegesemény, sportrendezvény, koncert után. A baki rendezvénypohár, melyen a néptánc, azaz a Pántlika Táncegyüttes, a szőlő, a bor, a hal, a háztáji kisállat és a kereszt jelképe is megjelenik a község nevének betűi körül, a javaslat szerint 400 forintért lesz megvásárolható, aki szeretné megőrizni emlékbe, megtarthatja, a visszaváltáskor pedig visszaadják majd az összeget.

A poharak vastag falú, BPA mentes, élelmiszerbiztos polipropilénből készültek. Kézzel és géppel egyaránt moshatók, többszáz mosást bírnak ki kopás, karcolódás nélkül, 110 fokos hőmérsékletnek ellenállnak, fogalmaz a pohár leírása. A RE-poharak hazai alapanyagokból, magyar cégeknél készülnek. A baki rendezvénypohár több színben lesz hozzáférhető, így megkülönböztetésre is alkalmas, a vendégek kevéssé keverik össze egymásét. Kimért italokat, üdítőket, sört, bort, forralt bort fogyaszthatnak belőle a rendezvények résztvevői. Igény szerint lehet utánrendelni, mondta a polgármester, aki örömmel jelezte, új honlapon tájékozódhatnak a helybeliek a baki eseményekről.