A kirándulókat a Gébárti-tónál érte a napnyugta

2023.03.23. 16:00

Napvándor túrával köszöntötték a tavaszt

Ahogy arról korábban beszámoltunk, rendhagyó túrasorozatot indított a zalaegerszegi Tourinform iroda a Zalai Teker(g)ők Kerékpáros Sport és Túra Egyesülettel karöltve. A jeles csillagászati dátumokhoz kötve négy sétát szerveznek az évben a város legszebb természeti helyein.

Mozsár Esztert

Forrás: Zalaegerszeg Tourinform

Március 21-én, kedden, a Gébárti-tónál a tanösvényen kialakított pihenőhelynél csodálták meg a naplementét. Ezt követően visszaindultak a belvárosba a Zala folyó mentén a töltésen. „Langyos tavaszi alkony, virág és vízillatú levegő, fodrozódó felhők, baráti beszélgetések: ebben lehetett része a velünk sétálóknak” – írják a Zalaegerszeg Tourinform közösségi oldalán.

Forrás: Zalaegerszeg Tourinform

A szervezők arra invitálják az érdeklődőket, hogy kísérjék el velük éves égi vándorútjára a Napot. Arra biztatják a résztvevőket, hogy vegyenek részt mind a négy évszakban a túrákon és szerezzék meg a vándorlevélbe mind a négy pecsétet. A túrasorozat végén, decemberben megkaphatják a Napvándor jelvényt. A túravezető minden alkalommal Szabó Balázs, a természetjáró egyesület elnöke, bronzjelvényes túravezető lesz.

Legközelebb az Alsóerdőről június 21-én, szerdán, a csillagászati nyár kezdetén indul a következő Napvándor túra. Harmadik alkalommal szeptember 23-án, szombaton a Horhosok útjára, csillagleső túrára várják az érdeklődőket. Végül a karácsonyvárás stílusosan a Karácsony-hegyen történik 2023. december 21-én, csütörtökön. A téli napforduló alkalmával a gyaloglást az Erdődy-Hüvös-kastély (Mindszenty Ifjúsági Ház) kertjében fejezik be.

Forrás: Zalaegerszeg Tourinform

A Napvándor útlevelet a Tourinform irodában vagy az első túra alkalmával szerezhetik be az érdeklődők. A szervezők lehetőséget biztosítanak arra is, ha valaki lemaradna valamelyik túráról, de igazolja, hogy az útvonalat végigjárta, megkaphassa a pecsétet. Emellett a jelvényszerző játéktól függetlenül is szívesen látnak minden túrázni vágyót a meghirdetett programokon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában