Összefoglaló

2023.03.23. 17:00

Modern öltözőket és vizesblokkokat adtak át Gellénházán, újjáalakult a városi idősügyi tanács Letenyén - híreink a vármegyéből

ZH

Gellénházán, a felújított öltözőben Kajári Attila, Vigh László, Farkas Imréné és Horváth László

Fotó: Mozsár Eszter

VÁRMEGYEI HÍREK

Értékesítésre jelölték ki a volt tüdőgondozó épületét Letenyén

Újra a letenyei önkormányzat tulajdonába került az egykori tűzoltóság épülete, a volt tüdőgondozót viszont értékesíteni kívánja a város – olvasható a Zalai Hírlapban. Farkas Szilárd polgármester emlékeztetett: a volt tűzoltósági épületet 2013-ban adta át az államnak az akkori képviselőtestület. A jelenlegi önkormányzat viszont úgy gondolta, hogy azt akár közcélú feladatok ellátására, akár közfoglalkoztatásban használt eszközök tárolására hasznosítani tudnák, így kérték a tulajdonjog visszaszerzését, amit az állam 15 év elidegenítési tilalom terhe mellett meg is adott számukra. Az épületben a Körzeti Tűzoltó Egyesület alakíthatja ki bázisát. A volt tüdőgondozó értékesítését viszont az indokolja, hogy a 929 négyzetméter nagyságú ingatlan immár több mint húsz éve üresen áll, s a városnak nincs rá szüksége. Miután azonban a település központjához közel, ám zöldövezeti területen fekszik, ezért piaci célú hasznosítása is szóba jöhet.

Éva néni virágcsokrot s emléklapot is kapott 90. születésnapján

Népes családja és barátai körében ünnepelte szerdán kilencvenedik születésnapját a nagykanizsai Vanicsek Ferenc Györgyné Éva néni, akit Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is köszöntött – tudósít a zaol.hu. A képviselő virágcsokorral érkezett, majd kívánt további boldog éveket az ünnepeltnek. Ezt követően pedig átadta Orbán Viktor miniszterelnök gratuláló emléklapját. Éva néni, akinek két lánya, három unokája és négy dédunokája van, úgy fogalmazott: boldog életet élt, a segíteni akarás és a munka öröme határozta meg napjait, hiszen az egészségügyben dolgozott.

Újjáalakult a városi idősügyi tanács Letenyén

Újjáalakult s a korábbiakhoz képest két fővel ki is bővült Letenye város idősügyi tanácsa. A minap megtartott alakuló ülésről Farkas Szilárd polgármester tájékoztatta a Zalai Hírlapot, aki maga is tagja a tanácsnak. Elmondta: a dél-zalai városban 2015-ben alakult meg az idős korú lakók érdekérvényesítését és képviseletét ellátó szervezet. Ennek eredetileg hét tagja volt, ám a mostani újjászervezés kapcsán – hogy még szélesebb körben juthassanak el információk az időskorúak számára – két további taggal kibővítették azt. Az újjáalakuló ülésen jelen volt Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke, a megyei idősügyi tanács elnöke is.

Modern öltözőket és vizesblokkokat adtak át Gellénházán

A Magyar falu program Iskolaépület felújítása és iskolai tornaterem, tornaszoba fejlesztése című pályázatán 45,4 millió forintot nyert a Zalaegerszegi Tankerületi Központ a közelmúltban. Ebből az összegből modernizálták a gellénházi Dr. Papp Simon Általános Iskola öltözőit és vizesblokkjait, aminek szerdán tartották a hivatalos átadóját – olvasható a Zalai Hírlapban. Ahogy Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója fogalmazott, a néhány éve bevezetett mindennapos testnevelés hozzájárul a gyerekek egészséges életmódjához, valamint a kiváló országos sporteredményekhez. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos emlékeztetett, a közel 1600 fős Gellénházán egy 150 fős iskolát, 60 fős óvodát, valamint minibölcsődét tartanak fenn. A helyi intézményekben folyó színvonalas nevelés és oktatás a záloga annak, hogy a közeli város nem csábítja el a családokat. A vidékfejlesztési programok is köszönhető, hogy ma már egyre trendibb falvakban élni, tette hozzá a politikus.

Zalába érkezik a Vasutazz velünk! programsorozat élményvonata

Április 22-én és 23-án Zala vármegyét is átszeli a Vasutazz Velünk! következő programja, ami ezúttal a geológia és a fizika világába kalauzolja az utasokat – írja a zaol.hu. Az Öveges József Emlékexpresszen első nap helyet kapnak a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum munkatársai is, akik dr. Papp Simon geológus munkásságát és göcseji-zalai olajos múltját, a magyar szénhidrogénipar és az olajbányászat történetét ismertetik meg a résztvevőkkel. A kirándulók még aznap Lentibe utaznak, majd vasárnap a Lenti-Csömödér-Páka-Zalaegerszeg-Győr-Tata útvonalon érkeznek haza. Csömödérből gőzvontatású kisvonattal utaznak Pákára, ahol megtekintik az Öveges professzor szülőházában kialakított múzeumot. Itt közösen egy kísérletet végeznek az emlékére. A visszaúton Öveges tanár úr életútjával és munkásságával ismerkednek meg részletesebben.

Emeli a pótdíjakat a Volán

Április 1-jétől emelkednek a pótdíjak a Volánbusz járatain – írja a zaol.hu. A cél, hogy mindenki érvényes jeggyel vagy bérlettel utazzon a Volánbusz járatain, hangsúlyozták. A pótdíj összege 30 napon belüli fizetés esetén 8 ezer forintról 25 ezer forintra, 30 napon túli teljesítés esetén 12 ezer forintról 50 ezer forintra nő. Aki a helyszínen, vagy – új lehetőségként – három munkanapon belül teljesíti fizetési kötelezettségét, annak 25 ezer forint helyett csak 12 ezer forintot kell lerónia.

Megyei kézilabda-diákolimpia döntőt rendeztek Lentiben

Lentiben, a Gódor Marianna Kézilabda Munkacsarnokban rendezték meg a diákolimpia harmadik korcsoportos leány megyei döntőjét a napokban – tudósít a Zalai Hírlap. Négy csapat mérte össze tudását a döntőben, az Izsák Imre Általános Iskola csapata Zalaegerszegről, az Egervári László Általános Iskola Egervárról, a Lenti Vörösmarty Mihály Általános Iskola együttese és a Deák Ferenc Általános Iskola és Gimnázium kézisei Zalaszentgrótról. A hazai együttes minden mérkőzését megnyerve végzett az első helyen a zalaszentgrótiak előtt. Részt vett a sportprogramon Horváth László polgármester, a Városi Diáksport Bizottság elnöke, aki az esemény kapcsán elmondta, hogy szeretnék, ha a kézilabda-munkacsarnokban folyamatosan tartanának mérkőzéseket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában