2023.03.23. 10:30
Modern öltözőket és vizesblokkokat adtak át Gellénházán
A Magyar Falu Program „Iskolaépület felújítása és iskolai tornaterem, tornaszoba fejlesztése” című pályázatán 45,4 millió forintot nyert a Zalaegerszegi Tankerületi Központ a közelmúltban. Ebből az összegből modernizálták a gellénházi Dr. Papp Simon Általános Iskola öltözőit és vizesblokkjait, aminek szerdán tartották a hivatalos átadóját.
A felújított öltözőben Kajári Attila, Vigh László, Farkas Imréné és Horváth László
Fotó: Mozsár Eszter / Zalai Hírlap
A beruházás során a tornateremhez tartozó fiú és lány öltözőben és a hozzájuk kapcsolódó vizesblokkokban felújították a régi vízellátási rendszert, porcelán mosdókat, falikutakat szereltek fel, kicserélték a régi WC csészéket, a lapradiátorokat, az ajtókat. Emellett kazettás mennyezetet alakítottak ki, lecsempézték, újra festették a helyiségeket. Ugyancsak hasonló munkálatokat végeztek az iskola többi vizesblokkjában is. A kivitelező, a Zala Karton Bt. tavaly ősszel végzett a munkálatokkal.

Fotós: Mozsár Eszter / Zalai Hírlap
Ahogy Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója fogalmazott, a pályázati összeg talán nem tűnik soknak, ám a fejlesztés különösen sokat jelent az energiaválság idején. Az igazgató hozzátette, a néhány éve bevezetett mindennapos testnevelés óra hozzájárul a gyerekek egészséges életmódjához, valamint a kiváló országos sporteredményekhez. A mostani fejlesztésnek köszönhetően javult a tanulók és az itt dolgozók komfortérzete, a megszépült környezet pedig a településen élők helyben maradását, a térség fejlesztését segíti elő.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos emlékeztetett, a közel 1600 fős Gellénházán egy 150 fős iskolát, 60 fős óvodát, valamint mini bölcsődét tartanak fenn. A helyi intézményekben folyó színvonalas nevelés és oktatás a záloga annak, hogy a közeli város nem csábítja el a családokat. A vidékfejlesztési programok is köszönhető, hogy ma már egyre trendibb falvakban élni, tette hozzá a politikus.

Farkas Imréné polgármester végül elmondta, a tankerülettel és iskolával is jó kapcsolatot ápol az önkormányzat, ami azt jelenti, hogy mindig számíthatnak egymásra. A létesítményeket Kovács József gellénházi plébános áldotta meg, majd Horváth László igazgató megmutatta a vendégeknek a fejlesztéseket.