Információ

2023.03.28. 19:02

Irodát nyitott a DK Zalaegerszegen

Az utcai politizálás után immár irodában is fogadhatják a Demokratikus Koalíció tagjait és szimpatizánsait.

Arany Gábor

Tegnap a hivatalos megnyitóról a Mártírok útja 12. szám alatti irodában számolt be Keresztes Csaba, a DK Zala 1. számú választókerületi szervezetének elnöke, akit az ezt megelőzően tartott tisztújító gyűlésen megerősítettek posztján. Az elnökség további tagjai: Nyirő Csaba, Csötörtök Judit, Bognár Csaba Istvánné. A tisztújításon részt vett Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, a párt alelnöke is. A politikus úgy fogalmazott, a DK árnyékkormányának egyik célja, hogy megmutassa, a most kormányzó erővel szemben létezik valós alternatíva. Közölte: szeretnék bizonyítani az unióban és a NATO-ban szövetséges országok számára, hogy az Orbán Viktor által képviselt Putyin-barát, EU- és NATOellenes retorika kizárólag a kormányt jellemzi, ez nem azonos a magyar polgárok véleményével. Finnország és Svédország NATO-csatlakozása hazánk alapvető nemzeti érdeke. Tagságukkal a katonai szövetség erősebb, a világ biztonságosabb lesz, és ez a magyar polgárok érdeke is. Ez nem lehet zsarolás tárgya, tette hozzá a politikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában