Ötéves stratégia, négy pillér

2023.03.29. 14:58

Fórumot és taggyűlést tartott a VOSZ Zalaegerszegen

Erősebb növekedési pályára kell állítani a szervezetet, alapozva 35 év tapasztalatára, a felhalmozott tudásra.

Arany Gábor

Eppel János tájékoztatóját tartja

Fotó: Arany Gábor

Ezt Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke fogalmazta meg érdeklődésünkre szerdán az Arany Bárányban Hotel télikertjében tartott vállalkozói fórumon. Mint kifejtette, a 28 ezer céget, vállalkozást tömörítő VOSZ új, ötéves stratégiája négy pilléren nyugszik, ezek egyike az érdekérvényesítés. A másik a szolgáltatás, amelynek legismertebb eleme a 20 éve működő Széchenyi kártya program. Ez idő alatt több mint 6000 milliárd forintot helyeztek ki, és az összeg felét az elmúlt két-három évben. Ez 470 ezer hitelszerződést és 250 ezernél több vállalkozást jelent, többségében kis és közép méretűeket. Sok esetben ez a hitel a túlélésüket tette lehetővé. A kormány 2038-ig kívánja támogatni a programot, tette hozzá az elnök. Harmadik pillérként a vállalkozásfejlesztést jelölte meg, e téren szakmai tanácsadással és pénzügyi eszközökkel segítik a vállalkozások jövőbe mutató elképzeléseit. A stratégia negyedik pillére a társadalmi felelősségvállalás, e téren nagyobb aktivitásra törekednek a kiválóságok elismerése érdekében, mondta.
A város, a közösség akkor lehet eredményes, ha a helyi gazdaság jól működik. Ebben meghatározó szerepet visznek a vállalkozók, akik értéket teremtenek, biztosítják a település fejlődését. Ezt Bali Zoltán alpolgármester fogalmazta meg köszöntőjében.  
Az emelkedő árak, az infláció soha nem látott kihívások elé állított minden gazdasági szereplőt, emelte ki hozzászólásában dr. Sifter Rózsa főispán. Ilyen körülmények között sem lehet más a közös cél ebben az évben sem, mint a teljes foglalkoztatottság megvédése, s hogy elkerülje az ország a recessziót, tette hozzá.
Balogh Ádám, a VOSZ 270 vállalkozást tömörítő zalai szervezetének elnöke az elmúlt évi tevékenységüket ismertette. Több fórumot rendeztek meg a gazdasági szereplőket foglalkoztató kérdések megvitatására. Egyebek mellett szóba került a vendéglátás és turizmus helyzete, hiszen ez a két ágazat reagál leggyorsabban a negatív és a pozitív folyamatokra is. Szólt arról is, hogy a Prima díj jelöltjeinek kiválasztásában tavaly első alkalommal léptek túl a szervezet keretein és vonták be a nagyközönséget.
A vállalkozói fórumot a vármegyei szervezet beszámoló taggyűlése követte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában