Művészete összekötő kapocs

2023.03.24. 15:48

Emléktábla Sigmund Rombergnek

Sigmund Romberg művészete erős kapocs, amely közösségeket, városokat, országokat késztet összefogásra és együttműködésre, zenéjével közös nyelvet biztosítva a párbeszédnek.

Gyuricza Ferenc

A Sigmund Romberg tiszteletére rendezett ünnepség résztvevői az emléktábla előtt

Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

Balogh László, Nagykanizsa polgármestere mondta mindezt a helyi születésű, majd Amerikában világhírűvé vált zeneszerző emlékére szervezett pénteki ünnepségen. Sigmund Romberg tiszteletére a Nagykanizsai Városvédő Egyesület és a Sigmund Romberg Emlékbizottság kezdeményezésére, a Nemzeti Panteon Alapítvány és magánszemélyek támogatásával – immár második alkalommal – helyeztek el emléktáblát a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola külső homlokzatán.

Fotós: Gyuricza Ferenc/Zalai Hírlap

A Sigmund Romberg Emlékbizottságot alapító Halász Gyula köszöntője után Cserti Tibor szólt arról, hogy az általa elnökölt Nagykanizsai Városvédő Egyesület nemcsak azoknak a kezdeményezéseknek áll élére, amelyek a város történelmi, építészeti és természeti arculatának megőrzését szolgálták, de támogatják a helyi gazdasági, oktatási, kulturális és művészeti örökséget erősítő célkitűzéseket, az abban fontos szerepet vállaló személyek emlékének ápolását is. Sigmund Romberg új, immár gránit emléktábláját a nagykanizsai születésű Ferenczy Noémi-díjas ötvösművész, Ádám Krisztián készítette. 

Sigmund Romberg életét, valamint a kultúra és a művészet összekötő erejét Balogh László és Koósz Attila, Horvátország tiszteletbeli konzulja méltatta. Utóbbi annak okán, mert a későbbi zeneszerző fiatalkori éveit a horvátországi Belisce településen töltötte.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában