Autóbuszos utazás

2023.02.01. 12:09

Római zarándokutat szervez az egyházmegye

Batthyány-Strattmann László boldoggá avatásának huszadik évfordulója alkalmából egyházmegyei zarándokutat szervez Rómába a szombathelyi püspökség, amely során Ferenc pápa általános audienciáján is részt vesznek.

Gyuricza Ferenc

A zarándokút lelki vezetője dr. Székely János, az egyházmegye főpásztora lesz

Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

Az autóbuszos zarándoklatra május 15. és 19. között kerül sor egy zarándoklatok szervezésében és lebonyolításában tapasztalt utazási iroda közreműködésével, szombathelyi indulással, illetve oda történő hazaérkezéssel. A résztvevők szálláshelye a római Szent István Házban és a Tamagno magyar zarándokházban lesz, két-három ágyas fürdőszobás szobákban történő elhelyezéssel. A programra már lehet jelentkezni, s a püspöki hivatal az egyházmegye papjai mellett a híveket is arra buzdítja, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a zarándokúton, amelynek lelkivezetője dr. Székely János, az egyházmegye főpásztora lesz.  

A zarándoklat célja, hogy a résztvevők az évforduló alkalmából köszönetüket fejezzék ki Batthyány-Strattmann László boldoggá avatásáért, és egyben bejelentsék Ferenc pápának a „boldog herceg” felesége, Coreth Mária boldoggá avatási eljárásának elindítását is. Emellett több szentmisén is részt vesznek a jelentkezők, illetve fontos történelmi emlékhelyet keresnek fel. Útközben megállnak a korai keresztény közösségek legjelentősebb városainak egyikében, az UNESCO világörökségi listáján is szereplő Aquielában, illetve Szent Ferenc városában, Assisiben, Rómában pedig többek között megtekintik a Szent Péter, a Szent Pál, a Santa Maria Maggiore, valamint a Jeruzsálemi Szent Kereszt bazilikákat, betekintést nyerhetnek a Szent Callixtus katakombákba, de felkeresik a Colosseumot, a Forum Romanumot, illetve a Capitoliumot is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában