Japán díszcseresznyefák kerültek a földbe

2023.02.02. 18:00

Fásítás a Jókai utcában

Folytatódnak a faültetések, a négy évvel ezelőtt útjára indított programban már kilencezernél több csemetével gazdagodott a város.

Arany Gábor

Balaicz Zoltán és Bali Zoltán

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Erről is szó esett csütörtökön délután a Jókai utcában tartott tájékoztatón. Mint elhangzott, a Rákóczi Ferenc és Virág Benedek utca közötti szakaszon 34 oszlopos japán díszcseresznyefa került a földbe a Zalaegerszeg Barátai Egyesület jóvoltából, a Városi Civil Alap pályázatán nyert támogatással. Az egyesület elnöke és egyben a térség önkormányzati képviselője, Bali Zoltán alpolgármester a városi klímavédelmi program fontos elemének nevezte a fásítást. A 2019-es önkormányzati választás után ötezer fa elültetését határozták el a következő választásig. A város kezdeményezéséhez számos cég, vállalkozás, valamint civil szervezet csatlakozott, ezt látva a mennyiséget megduplázták. A program jó ütemben halad, már a kilencezret is túlhaladták. Bali Zoltán utalt rá, hogy térség több utcájában történt fásítás, a legjelentősebb telepítés a Vizslapark felújításakor történt, ott 176 csemete került a földbe. A Jókai utcában minap elültetett 34 csemetének folytatása is lesz, a Mikes Kelemen utcáig telepítenek, és ezzel együtt az elöregedett fákat eltávolítják, tette hozzá Bali Zoltán.

Balaicz Zoltán polgármester szólt arról is, miszerint a Megyei Jogú Városok Szövetsége programot hirdet önkormányzati területek erdősítésére, amihez Zalaegerszeg is csatlakozni kíván.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában