Immár a harmadik lakóotthon

2023.02.02. 17:30

Birtokba vették a lakói a zalaszentiváni Kikelet Otthont (galéria)

Rendszerváltás zajlik a fogyatékossággal élők, pszichiátriai és szenvedélybetegek számára ápolást-gondozást nyújtó hazai gyakorlatában, mondta csütörtökön dr. Simon Attila István, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója a zalaszentiváni, immár 3. lakóotthon ünnepélyes átadásán.

Arany Horváth Zsuzsa

A lakók a szekrényeikbe pakolnak: Büki Attila, Csöglei Anita, a fotózó Horváth Szabolcs

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A nagy létszámú, világtól elzárt intézmények helyetti lakóotthonokban magas minőségű ellátásra nyílik mód, mondta a fenntartó szervezet vezetője. Zalában 13 településen 20 új lakóház építése, 4 lakás és egy lakóház felújítása, 4 szolgáltató központ kialakítása révén 261 fő ellátása javult. A zalaszentiváni, 120 millió forintból épült 200 négyzetméternyi lakóotthonba főleg Magyarszerdahelyről érkezett, 12 középsúlyos értelmi fogyatékkal élő, őket Sipos Krisztina esetfelelős vezetésével 4-5 fős személyzet látja el, aki javarészt helyi lakosok.  

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság „Kastélykiváltás Magyarszerdahelyen” elnevezésű projektje keretében épült zalaszentiváni Kikelet Otthon átadásán Nagy Bálint közlekedési államtitkár (Építési és Közlekedési Minisztérium), a térség országgyűlési képviselője két cél megvalósulásáról szólt. A lakók modern, korszerű körülmények közt élhetnek a családias hangulatú otthonokban, emellett a befogadó településen új munkahelyek keletkeznek, mindkettő előrevivő állami szerepvállalású fejlesztést jelent. 

Balra a lakók, intézményvezetők, jobbra Zimborás Béla, Dormán Miklós, dr. Simon Attila István és Nagy Bálint
Fotós: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Országosan 2000 fő jobb elhelyezését jelenti a projekt, mondta dr. Simon Attila István főigazgató, (Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság), amely 13 megyében 56 település részvételével zajlik. Zala példaértékű hozzáállást tanúsított, amiért köszönet jár, hangsúlyozta. Dormán Miklós, Zalaszentiván polgármestere folytatta a gondolatot, ismertetve, a község befogadó magatartása példaértékű, az elesett, gondokkal küzdő embertársaik segítése természetes számukra. Hat év tapasztalata, hogy az előző két otthon lakói részt vesznek a falu életében. Összesen 36 fővel gyarapodott Zalaszentiván, s 15 új munkahely keletkezett a településen. A lakóotthonokhoz szükséges ingatlant ingyen rendelkezésre bocsátó önkormányzat minden segítséget megad a beilleszkedéshez, ígérte Dormán Miklós, aki emléklap átnyújtásával erősítette meg a zalaszentivániak kölcsönös elfogadás talaján álló, nemes gesztusát. Zimborás Béla igazgató (Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége) megköszönte a község nyitottságát az intézményeikből érkezők iránt. Kiemelte, a község elhelyezkedése a jó közlekedési körülmények miatt is fontos a lakóknak, akik közül többen visszajárnak a magyarszerdahelyi foglalkozásokra. 

Az átadás után Ádám Tímea szakmai intézményvezető-helyettes, (Zala Megyei Szivárvány Egyesített Szociális Intézmény- Magyarszerdahely) és Sipos Krisztina kalauzolt végig a házon, amelyben akadálymentesített helyiségek, kétágyas szobák, nappali, konyha, étkező szolgálja az itt élők mindennapi kényelmét. Korszerű építőanyagok, energiatakarékos megoldások szavatolják a hosszú távon megbízható minőséget. A házat e héten birtokba vevő lakók közt egy pár is található, a személyzetet szociális végzettségű segítők adják. 

A zalai falvak közül Zalaszentivánon kívül Becsehely, Nagykanizsa, Tótszerdahely, Felsőrajk, Pölöskefő, Magyarszerdahely, Zalaapáti, Egeraracsa, Búcsúszentlászló, Vaspör, Esztergályhorváti és Zalalövő vesz részt a vármegyét illetően bruttó 2 milliárd 859,5 millió forintos, nagykanizsai, zalaapáti, búcsúszentlászlói és magyarszerdahelyi intézményeket érintő projektben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában