Összesen 103 köbméter

2023.02.04. 08:00

A szociális programmal a leginkább rászorulókat segítik – Minden igénylőnek jutott tűzifa Hévízen

Január végéig összesen 103 köbméter szociális tűzifát osztottak ki Hévízen. Erre mintegy 2,2 millió forintot nyert a helyhatóság a kormánytól.

Péter B. Árpád

Papp Gábor: Ebben a szezonban 21 család kapott segítséget a fűtéshez

Fotó: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

Papp Gábor polgármester azt közölte: 21 család kapott szociális tűzifát a városban, s ezzel minden beérkező igényt sikerült kielégíteniük. Húsz famíliának öt-öt, egy helyszínre pedig három köbmétert vittek. A tűzelőanyagot a keszthelyi erdészettől vásárolta Hévíz önkormányzata.

A városvezető hozzátette, január 12-én kezdték kiszállítani a fát, s a hónap végére végeztek ezzel a feladattal. Ennek költségét az önkormányzat állta.

A program már évek óta sikeres, a kormányzat az előző évekhez hasonlóan ezúttal is ötmilliárd forintot biztosított erre a célra. A kabinet az önkormányzatokon keresztül adja ezt a támogatási formát, amellyel a legrászorultabbak krízishelyzetét szeretnék enyhíteni. Az elnyert összegből az ötezer lakosúnál kisebb településeken élőket segítik tűzifával, illetve barnakőszénnel.

Ebben a fűtési szezonban 2374 helyhatóság nyújtott be érvényes pályázatot, s ily módon mintegy 190 ezer család kap segítséget téli tüzelője beszerzéséhez. Az önkormányzatok a tüzelőanyagot legkésőbb február 15-ig oszthatják ki a rászorulóknak, a szállítás költsége a településeket terheli.

A szociális tüzelőanyag-program 2011 óta működik, s akárcsak a korábbi esztendőkben, a falvak és a kisvárosok most is mintegy 90 százalékban a 21 állami erdőgazdaságot választották a tűzifa beszerzéséhez. Az elmúlt év végéig 200 ezer köbméterre kötöttek szerződést a helyhatóságok. A legtöbb településen közfoglalkoztatottak, illetve önkormányzati munkatársak szállítják házhoz a tűzifát, amelyet fel is vágnak.

E lehetőség mellett ebben a fűtési szezonban a kormány elindította a hatósági áras tűzifaprogramot is, hogy enyhítse a szankciós energiaválság lakossági terheit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában