Évtizedes munkásságokat ismertek el

2023.02.01. 09:00

A Gyenesdiás szolgálatáért járó díjat ezúttal ketten vehették át

A település szolgálatáért adományozott kitüntető címet ezúttal ketten vehették át Gyenesdiás évindító fogadásán. Jankó Rozália és Hársfalvi György is évtizedeken át tevékenykedett a nyugat-balatoni nagyközségéért.

Péter B. Árpád

Összesen hatvan év szolgálatot köszöntek meg, b-j: Gál Lajos, Hársfalvi György, Jankó Rozália és Nagy Bálint államtitkár, országgyűlési képviselő

Fotó: Halász Gábor

Jankó Rozália a közös önkormányzati hivatalban végzett több mint három évtizedes, példaértékű munkásságáért, szakmai alázatáért és felkészültéségéért kapta meg a díjat. Gál Lajos polgármester azt mondta róla: mindig szívesen segített az ügyfeleknek, és munkatársai szeretetét is kivívta.

Közigazgatási pályafutását Keszthelyen kezdte 1982-ben, majd Hévízen dolgozott, 1991-től nyugdíjazásáig, több mint 30 éven át pedig a gyenesdiási hivatal adócsoportjának munkatársa volt. „Mindig szívesen segített az embereknek a hivatali teendők és más ügyes-bajos dolgok elintézésében is”, emelte ki vele kapcsolatban a település első embere.

A díjátadás után Gál Lajos, Hársfalvi György, Jankó Rozália és Nagy Bálint államtitkár, országgyűlési képviselő
Fotós: Halász Gábor

Gyenesdiás kitüntető címét Hársfalvi György nyugalmazott kultúrházigazgató is átvette. Méltatásában elhangzott: az intézmény magas színvonalú irányítása mellett a nagyközség művészeti és közösségi életében példaértékű munkát végzett, segítve és támogatva a település kulturális csoportjait. Részese volt több monográfiakötet előkészítésének, tavaly pedig az ő szerkesztésében jelent meg a kilencedik, Gyenesdiás művelődéstörténetét bemutató vaskos kiadvány.

Hársfalvi György 1992 májusától szolgálta a nagyközség kulturális életét, 2006 óta tagja a település képviselő-testületének is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában