Országos programsorozat

2023.01.31. 17:30

Zalai polgármesterek jártak Novák Katalinnál

Nemrég zalai polgármester hölgyek is részt vettek a TÖOSZ, illetve a szervezet Polgármesternői Tagozata által szervezett találkozón a Sándor Palotában, ahol Novák Katalin köztársasági elnök fogadta a 48 fős polgármesternői képviseletet.

Korosa Titanilla

A találkozón a közös fotózkodásra is lehetőség nyílt. b-j Bécs Tiborné, Némethné Varga Anita, Novák katalin, Péntek Katalin, Egri Éva, Tóth Lucia Krisztina

Zala vármegyéből 5-en vettek részt a rendezvényen: Bécs Tiborné, Kustánszeg, Egri Éva, Lendvajakabfa, Némethné Varga Anita, Pusztaapáti, Péntek Katalin, Szilvágy és Tóth Lucia Krisztina, Kisrécse polgármestere.

A zalai résztvevők mindannyian elmondták, hogy nagy megtiszteltetés és felejthetetlen élmény volt a találkozón részt venni és találkozni az államfővel.

Péntek Katalin jelezte, hogy előzetesen bemutatkozó anyagot küldtek a településükről, elért eredményekről, terveikről  tájékoztatásként a szervezőknek. A találkozón Smith Jenő, a TÖOSZ elnöke, dr. Győri Ottília, Budakeszi város polgármestere, a TÖOSZ Polgármesternői Tagozatának elnöke, majd Novák Katalin köszöntötte a résztvevőket. 

Némethné Varga Anita a találkozó kapcsán elmondta, hogy az közvetlen hangulatban és egymás munkája iránt érdeklődve zajlott. 

– Édesanyaként, a család és a mindennapi munka mellett még sok emberért, a község lakóiért is felelősséggel tartozom – fogalmazott. – Nem könnyű munka, ugyanakkor szívügyem a másokért, közösségért végzendő tennivalók sokasága is. Köszönöm a bizalmat, a hitet, amelyet – megértvén a mindennapi nehézségeket, amikkel női vezetőként küzdök – a munkámba és a személyiségembe plántál köztársasági elnökünk.

Egri Éva kiemelte, hogy olyan hölgyek, polgármesternők találkoztak, akik közösségeket tartanak össze, felelős döntéseikkel, női meglátásaikkal, érzékenységükkel, alázattal teljesítik szolgálatukat. A találkozó tartalmas beszélgetéseket, új kapcsolatokat hozott számára, melyek tudást és energiát adnak az elkövetkező feladatokhoz. Mint mondta: bízik benne, hogy lehetőségük lesz jövőre, a nők közéleti szerepvállalásáról szóló konferencián ismét találkozni. 

Tóth Lucia Krisztina Novák Katalin gondolatait említette, miszerint a női vezetők úttörőnek számítanak, hiszen ha adott településen először tölti be nő a tisztséget, ezzel gyakran utat törve az utána következőnek. 

– Sorsközösséget vállalt velünk abban, hogy a nőknek bizonyítanunk kell, hogy ugyanúgy alkalmasak és méltók vagyunk egy ilyen feladatra – mondta Kicsrécse polgármestere és arról is tájékoztatott, hogy a TÖOSZ-on belül a Polgármesternői Tagozat 20 éve alakult, melynek 17 éve aktív tagja. A tagozat lehetőséget ad arra, hogy összefogják az ország női polgármestereit, tapasztalatot cseréljenek, ösztönözzék és segítsék a nők közéleti szerepvállalását. 2022-ben valósult meg a Miniszterelnökség támogatásával a "Polgármesternők a családokért" című országos programsorozat, melynek célja az volt, hogy segítse a polgármesternőket a hatékony és harmonikus munkavégzésben, a munka és magánélet egyensúlyának megtalálásában. Ennek zárórendezvénye volt a legmagasabb pozícióban lévő magyar nő, Novák Katalin köztársasági elnöknél tett látogatás. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában