Tervezik a napelemparkot is

2023.01.23. 06:50

Többlettámogatást kapott Keszthely - Plusz 30 millió forint az uszoda működtetésére

Többlettámogatást kapott Keszthely az uszoda működtetésére, így a tervek szerint egész évben nyitva lesz a létesítmény.

Péter B. Árpád

A kormányzati plusztámogatásnak köszönhetően egész évben nyitva tarthat az uszoda

Forrás: ZH

Manninger Jenő polgármester bejelentette: 30,8 millió forintot kap Keszthely a kormánytól, hogy a sportlétesítmény idei, megnövekedett energiaköltségeit finanszírozni tudja. A döntés indoka a magas színvonalú egyesületi és oktatói munka volt.

A többlettámogatás dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárnak és Nagy Bálint közlekedési államtitkárnak, a térség országgyűlési képviselőjének is köszönhető – szögezte le Manninger Jenő, hozzátéve: eddig is szerették volna egész évben nyitva tartani az uszodát, amelynek most már az anyagi háttere is megteremtődött.

A polgármester arról is tájékoztatott: az önkormányzat továbbra is tárgyal az MVM cégével egy energiaközösség alapításáról. Hozzátette: ha kialakítják ennek jogi hátterét és megszületnek a részletszabályok is, akkor Keszthelyen megvalósulhat az a korábbi elképzelés, amely szerint napelemparkot építenek, amelyre a fogyasztók csatlakozhatnak.

A jégpálya még heteken át szolgálja a kikapcsolódást 
Fotós: Andras Belovari

Manninger Jenő elmondta: ez, első lépésben 100 családi ház számára elegendő energiaforrást jelent, s egyben kijelöli a jövő útját is, ami a jelenlegi világpolitikai helyzetben feltétlenül előremutató, hiszen az így megtermelt áram biztosan elérhető lesz.

A városvezető arról is beszélt, a Balaton-parton működő jégpálya a nagy érdeklődésre tekintettel továbbra is nyitva tart. A létesítményt az időjárás függvényében, várhatóan február második felében zárják be.

Tárgyalás az MVM szakembereivel. Keszthelyen napelempark épülhet
Fotós: Andras Belovari

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában