60 produkciót láthattak a nézők

2023.01.28. 19:00

Fiatal táncosok versenyeztek Csatárban

Apróbb és nagyobb leányok és ifjak ropták a táncot szombaton csatári faluház színpadán.

Arany Gábor

Csatári Csimoták fellépése

Fotó: Arany Gábor

Második alkalommal rendezte meg az önkormányzat Értékek Tisztán Egyesülettel közösen a Kincskereső című Zala megyei gyermek és ifjúsági szólótáncversenyt. Az egyesületet képviselő Rácz Petra érdeklődésünkre elmondta, a megméretéssel a tehetséges fiataloknak kívántak bemutatkozási lehetőséget biztosítani. Ezzel kapcsolódnak az  Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület felmenő rendszerű országos versenyéhez is.

Az előzményekhez tartozik, hogy anno egyhetes tábort rendezett Csatárban a Bibrics Táncegyüttes, és annak népszerűsége láttán fogalmazódott meg az ötlet a Kincskereső verseny megrendezésére, árulta el Péntek Gabriella, a község polgármestere. 

Fotós: Arany Gábor

Kultúránk megőrzésében nagyon fontos a példamutatás, és ezek a gyerekek ebben az élen járnak, fogalmazott Vigh László országgyűlési képviselő a köszöntőjében.

A versenyen a 4-18 éves korú táncosok 60 produkcióját értékelt a zsűri, Deffend Irén, a Corvinus Közgáz Táncegyüttes művészeti vezetője, táncpedagógus és Molnár Gábor-Örökös, az Alba Regia Táncegyüttes tánckarvezetője, táncpedagógus.

Arany minősítésű Kiskeszkenős táncos címet nyert: Gellén Alíz (Generációk Táncegyüttes), Tánczos Panna, Tolvaj Hanna, Ughy Gabriella Norina (a Bibrics Táncegyüttes tagjai). Arany minősítésű Kisbokrétás táncos címet nyert: Böhm Gergő Gyula, Major Sámuel, Major Simon, Tóth Szabolcs ( a Bibrics Táncegyüttes tagjai,) valamint Gellén László (Bajnóca Gyermektáncegyüttes), Lipusz Bendegúz (Generációk Táncegyüttes)

A nap legkiemelkedőbb teljesítményéért Csatári Csengő Támcos címet kapott: Major Sámuel, Major Simon, Lipusz Bendegúz, Tóth Szabolcs

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában