Ezúttal több volt az igény a támogatásra

2023.01.05. 14:00

Megkezdték a szociális tüzelő kiszállítását Zalalövőn

Ezen a héten kezdte meg a szociális tüzelő kiszállítását a kedvezményezettek részére az északnyugat-zalai város önkormányzata.

Gyuricza Ferenc

Az önkormányzat munkatársai rakodják a tűzifát. Balról Gál Tibor, Szabó József és Fekete Tamás

Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

2022-ben több mint 500 ezer forinttal nagyobb összegű – közel hárommillió forint – támogatást kaptak a Belügyminisztériumtól, ám az áremelkedések miatt ezúttal is 140 erdei köbméter keménylombos tűzifa vásárlására nyílt lehetőségük. Ez pontosan megegyezik az egy évvel korábbi mennyiséggel. A városnak önerőként közel 180 ezer, szállítási költségként pedig mintegy 570 ezer forintot kellett hozzátennie a programhoz.

Minderről Gyarmati Antal polgármester számolt be lapunknak, hozzátéve, hogy a szociális tüzelőt biztosító programra eddig is élénk érdeklődés mutatkozott, ám az energiaválság miatt most még nagyobb igény mutatkozott iránta.  

- Egyre inkább jellemző, hogy a gázárak növekedése miatt mind többen térnek vissza vagy állnak át a fával történő fűtésre – mondja a polgármester. – Ez az igénylők számának növekedését vonta maga után, aminek az lett a következménye, hogy a rendelkezésre álló mennyiséget több háztartás között voltunk kénytelenek szétosztani. Bár egy-egy igénylőnek maximum öt köbméter adható, ám a fenti okok miatt ezúttal legfeljebb két köbmétert tudunk biztosítani. Nagyon sokan így is sajnos csak egy-egy köbmétert kapnak, ami egy teljes fűtési szezonra még a mostani enyhébb időjárási körülmények között sem elegendő.   

A beérkezett kérelmeket a kulturális és népjóléti bizottság bírálta el. Elsődleges szempontjuk azt volt, hogy minden egyes igénylő, aki megfelel a helyi rendeletben szabályozott feltételeknek, részesüljön a támogatásból. Így a 140 köbmétert 108 háztartás között osztották szét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában