Sajtótájékoztató és bejelentés

2023.01.21. 20:00

Külföldi versenyeken is részt vehetnek – Jelentős támogatást kapott a ZVE

Jelentős támogatást kapott szombaton a több mint ötvenéves Zalaegerszegi Vívó Egylet. Dr. Palkovics László volt miniszter érkezett a jó hírrel, miszerint 2023-ban és 2024-ben húsz-húsz millió forintot kap működéséhez az egyesület. A bejelentésen részt vett az olimpiai és világbajnok Pézsa Tibor, minden idők egyik legsikeresebb magyar vívója, mesteredzője.

Mozsár Eszter

Palkovics László, Pézsa Tibor, Darabos Géza és Vigh László a bejelentés helyszínén, a vívócsarnokban. Fotó: Pezzetta Umberto

A jelenleg is aktív 87 éves nyugállományú ezredes, Pézsa Tibor először járt a sport- és vívócsarnokban. Örömmel nézett körül, majd úgy fogalmazott, hogy csoda épült fel a zalai vármegyeszékhelyen. Viszonyításképpen hozzátette, annak idején ő a Budapest Honvéd vívó csapatában játszott, összesen két páston tartották az edzéseket. Mint mondta, ez a sport helyigényes, ám itt minden feltétel adott ahhoz, hogy szép sikereket érjenek el.

Dr. Palkovics László, az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója elmondta, a hadiipar nagyon sok sportághoz kapcsolódik, s mivel Zalaegerszegen ilyen modern infrastruktúra épült a vívóknak, akkor a Technológiai és Ipari Minisztériummal közösen támogatni szeretnék a helyi egyesület.

Az egyesület nevében Darabos Géza, a ZVE elnöke köszönte meg a felajánlást, ami nagyban segíti őket abban, hogy eljuthassanak a nemzetközi versenyekre, illetve a háromszorosára nőtt rezsiköltséget állni tudják. Hozzáette, egyre több eredményes és sikeres sportolójuk van, így sokat jelent a kétszer húsz millió forint, ami szinte az egész éves működési költségüket takarja.

Vigh László országgyűlési képviselő emlékeztetett, miszerint a 3,3 milliárd forintból nemrég felépült sportkomplexum a város éke. A politikus kitért arra, hogy száz éve Mindszenty bíboros hozta létre a zárdát a Notre Dame Női Kanonok és Tanítórend számára. A rend által fenntartott egyházi iskola és az ott folyó oktatás jelenleg is unikumnak számít.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában