Frissen Zalából

2023.01.31. 15:25

Elhunyt Schmidt Egon, az MME tiszteletbeli elnöke, Kossuth-díjas író

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 91 éves korában, ma hajnalban elhunyt Schmidt Egon, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tiszteletbeli elnöke, Kossuth-díjas író, aki egész életét a madaraknak, a madárvédelemnek és az ismeretterjesztésnek szentelte. Életével mindannyiunk számára példát mutatott természetszeretetből, emberségből, személyiségével természetvédők generációinak nyújtott inspirációt.

MME

Forrás: MME

Schmidt Egon az MME alapító tagja volt, sőt az alakulást előkészítő bizottságban is tevékenykedett. Későbbiekben a Madárgyűrűző és Vonuláskutató Szakosztály elnöke és a Budapesti Helyi Csoport elnöke, majd az MME alenöke lett. Egyesületünk 2012-ben Tiszteletbeli elnökének választotta.

Írásainak köszönhetően generációk szerették meg a madarakat és a természetet, rádióműsorainak köszönhetően pedig hangján keresztül is százezerkehez juttatta el a természet szeretetét és ismeretét. Írói munkássága közel 100 könyvből és több mint 3500 ismeretterjesztő írásból áll, melyekért a népes olvasótábor szeretetén túl Kossuth Díjat is kapott.

A Magyar Rádió heti Oxigén című műsorában 17 éven keresztül jelentkezett be madárhangokkal színesített anyagaival a madarakról és a természetről. Ornitológusként elsősorban baglyok táplálkozásának vizsgálatával és a „kis rigókkal” – fülemülék, kékbegy stb. – foglakozott, és ezek nemzetközileg elismert szakértője lett. 1954-től a Fővárosi Állat- és Növénykertnél, majd a Magyar Madártani Intézetnél dolgozott, többek között a Madárgyűrűző Központot vezette.

Az Egyesület különösen fontos volt számára, nem lehetett vele úgy beszélgetni, hogy első kérdéseinek egyik ne az MME-re vonatkozott volna. Néhány napja, már súlyos betegen is elsősorban az érdekelte, hogy „mi van az Egyesülettel”? Több évtizeden keresztül segítette az MME munkáját, sosem válogatva a feladatokban. Nem tudtunk tőle olyat kérni, amit ne csinált volna meg- olvasható az MME oldalán.

Emlékét a madarászokon túl egy egész ország őrzi!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában