2023.01.26. 08:00
Biztosított a zalakarosi fürdő működése
A közös munkában hisz, vagyis egy összetartó, egy irányba húzó csapattal képzeli el a Zalakarosi Fürdő jövőjét a tavaly június elsején kinevezett vezérigazgató, Végh Andor. Akivel a tavalyi évről és az új kihívásokról beszélgettünk.
Végh Andor: "Hiszek a csapatmunkában, én itt azt mutatom, hogy merre menjünk, de a célok a csapatommal együtt érhetők el"
Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap
- A turizmusban kiemelkedőnek mondható utolsó, 2019-es teljes évhez képest nagyjából 90 százalékos volt a vendéglétszám tavaly - fogalmazott Végh Andor. - Nyilván az áremelkedésekből fakadóan az árbevétel jóval magasabb, mint a 2019-es évben volt. A regnálásom elmúlt fél évében sikerült megalapozni annak a lehetőségét, hogy a fürdő pénzügyi helyzete stabilizálódjon, valamint annak a lehetőségét, hogy az idei évtől kezdődően egy olyan pályára álljon a fürdő, ami gazdaságossági és gazdálkodási szempontokat tekintve hosszútávon működőképes.
A vezérigazgató hozzátette: rengeteg módosítást eszközöltek az elmúlt időszakban, például költségtakarékos üzemmódba kapcsoltak. Az ismert orosz-ukrán konfliktus miatti energiaár-robbanás alapján nagyon sok létesítmény működése veszélybe került. A karosi fürdő esetében a költségtakarékos üzemmód nem a szolgáltatások mennyiségének vagy minőségének csökkentését jelentik, hanem tudatos gazdálkodást.
- Ezen gazdálkodásból származó intézkedésekből a vendégeink semmit nem éreztek meg - folytatta. - Ugyanannyi medence üzemelt, sőt, tavaly decemberben még a gyógycentrumi szabadtéri medencét is megnyitottuk, mely korábban soha nem állt ebben az időszakban rendelkezésre. Utóbbi gesztust különösen pozitívan értékelték a fürdőzök. Ezen felül még kiderült: a humánerőforrás optimalizálás keretében óriási költségeket lehetett megtakarítani. Ma elmondható, hogy a fürdőnk munkavállalói munkaidejükben a munkakörüknek megfelelő feladatokat a legjobb tudásuk szerint elvégzik és ezt a vendégek minden esetben értékelik. Hiszek a csapatmunkában, én itt azt mutatom, hogy merre menjünk, de a célok a csapatommal együtt érhetők el. A munkatársaim ezt belátták, s olyan eredményes fél évet tudhatunk magunk mögött, melynek végén kivétel nélkül minden munkavállaló egyéb pénzügyi elismerésben részesülhetett. Ez a fajta felfogás alapja annak, hogy a jövőben hatékonyan működjön a Zalakarosi Fürdő, s az idei évre is racionális gazdálkodást hirdettünk meg. Tesszük mindezt a szolgáltatások körének fenntartásával, és akár esetleges bővülésével.
Végh Andor bízik benne, hogy az a terv, melynek értelmében vizsgálják a gázenergiától való függetlenedést, geotermikus energia kihasználását - megvalósulhat. Ennek köszönhetően a gázenergia függőségüket nullára redukálhatják és egy minimális attrakció fejlesztéssel is szolgálhatnak még a vendégeiknek. Az elmúlt féléves sikeres gazdálkodás eredménye az is, hogy a hasonló fürdőkkel ellentétben január 1-jétől csak 8 százalékos átlagos jegyáremelést kellett eszközölniük, míg a versenytársaik olykor 25-30 százalékkal is megemelték az áraikat.