Három év kihagyás után

2023.01.29. 20:00

A szépkorúakat köszöntötték Zalaháshágyon

A település szépkorú lakóit köszöntötték vasárnap délután a faluházban; utoljára 2019-ben volt mód hasonló összejövetelre, tekintettel a koronavírus-járvány miatti korlátozásokra.

Arany Gábor

Vigh László(b) és Horváth Gyula (j) külön is köszöntötte Vadász Károlynét és Simonics Tibort

Fotó: Arany Gábor

A község 366 lakójából 88 a nyugdíjas korú, árulta el érdeklődésünkre Horváth Gyula polgármester, akit a rendezvény előtt kérdeztünk. Mint mondta, az önkormányzat igyekszik segítséget nyújtani az idősebbeknek. Számíthatnak a falugondnoki szolgálatra, elszállítják őket, ha orvoshoz kell menni, segítenek a bevásárlásban, a gyógyszer kiváltásában is. Ezen kívül megszervezték az ebéd szállítását, amit szociális alapon is lehet igényelni. 
Az ünnepség kezdetén mondott köszöntőjében Horváth Gyula rövid történeti visszatekintést adott, kitérve a mögöttünk hagyott évszázad jeles eseményeire. Ezzel is kihangsúlyozva, hogy azok, akik mindennek részesei voltak igazán rászolgáltak a nyugdíjra, a pihenésre. 
Ha szépkor fáradalmait nehezen viseljük, gondoljunk arra, milyen sokaknak nem sikerült megöregedni, fogalmazott Vigh László országgyűlési képviselő. Ne mérgelődjünk, ne ápoljunk haragot magunkban, ehelyett találjuk meg minden napnak az örömét, tette hozzá. 
Az ünnepségen apró ajándékkal kedveskedtek a résztvevőknek, és külön köszöntötték a legidősebbeket, a 88 éves Vadász Károlynét és az idén 90. életévét betöltő Simonics Tibort, valamint a legfrissebb nyugdíjast, Andor Imrét. 
A szépkorúak találkozóján műsorral is kedveskedtek a vendégeknek, fellépett az Ezüsthárs Asszonykórus, verset mondott Molnárné Nagy Veronika és Horváth Gyula, népszerű dalokat adott elő Debrei Zsuzsanna és Hertelendy Attila, a Hevesi színház művészei. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában