Sajtótájékoztató

2023.01.06. 18:00

ÉVE: a nehézségek ellenére is történtek fejlesztések Nagykanizsán

Reagálva Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő évértékelőjére a tavaly megvalósított fejlesztéseket, illetve elindított beruházásokat foglalta össze pénteken sajtótájékoztatón az Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) frakcióvezetője, dr. Fodor Csaba és helyettese, Horváth Jácint.

Pásztor András

Horváth Jácint (balról) és dr. Fodor Csaba

Fotó: Pásztor András / Zalai Hírlap

Dr. Fodor Csaba elmondta: a múlt év – a Sberbankban ragadt önkormányzati források miatt – beszűkült anyagi lehetőségeket teremtett és nemegyszer Cseresnyés Péter és Balogh László is próbált akadályokat gördíteni a fejlesztések elé, ám számos területen így is sikerült előrelépni. A képviselő az elhíresült 588 millió forintos kormányzati támogatást hozta példának, amit szerinte azért nem tudott már sokkal korábban felhasználni a város, mert az ÉVE-frakció módosításai nem tetszettek a polgármesternek és az ország­gyűlési képviselőnek.

– Célunk volt az is, hogy a 19-es udvar leromlott épület­együttesét lebontsuk és rendezett környezetet alakítsunk ki, ami meg is valósult – folytatta dr. Fodor Csaba, aki jelezte: elkezdődött a Kórház és a Teleki utca sarkán lévő terület rendezése is.

Horváth Jácint egyéb tavalyi fejlesztéseket és beruházásokat sorolt. Így többek között az ipari park 3 milliárd forintból történő bővítését, illetve a hozzá tartozó úthálózat és infrastruktúra kiépítését, a Széchenyi tér megújítását, a Csónakázó-tó melletti Zöld tábor felújítását és a kerékpáros pumpapálya kialakítását.

– Mindezek mellett sikerült bővíteni a parkolók számát a belvárosban, önkormányzati lakásokat újítottunk fel és jelentős mértékben megújult a Sétakert is – említette Horváth Jácint, aki szerint ezek tükrében azt állítani, hogy semmi sem történt a városban, enyhén szólva is hazugság. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában