Polgármester

2022.12.06. 16:46

Helyhatósági választások Szlovéniában

Ismét Magyar Jánost választották meg polgármesterüknek a lendvai közigazgatási egységhez tartozó települések lakosai. A szomszédos országban a múlt hét vasárnapján tartották a helyhatósági választások második fordulóját.

Gyuricza Ferenc

Magyar János, Lendva visszatérő polgármestere

Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

A lendvai közigazgatási egységhez tartozó 23 településen 40,56 százalékos volt a választási részvétel, Magyar János a leadott voksok több mint 55 százalékát kapta. A 2018-ban egyszer már megválasztott politikus jelenleg a szlovén országgyűlés tagja – idén tavasszal a volt miniszterelnök Janez Jansa által vezetett Szlovén Demokrata Párt, az SDS listáján szerzett mandátumot –, ezért ez utóbbi pozíciójáról le kell mondania ahhoz, hogy újra elfoglalhassa a lendvai polgármesteri székét. Információink szerint Magyar azért döntött a visszatérés mellett, mert ellenzéki párt tagjaként nem érzi elég hatékonynak parlamenti munkáját. Az SDS és a kereszténydemokrata NSI által támogatott Magyar fő ellenfele a szociáldemokrata Ivan Koncut volt, aki Magyar távozását követően mint a polgármesteri jogokat gyakorló alpolgármester irányította a lendvai közigazgatási egységet. A harmadik polgármesterjelölt, a független Oletic Péter nem jutott be a második fordulóba.  

A hazánkkal szomszédos Muravidéken öt olyan közigazgatási egység található, amely nemzetiségileg vegyesen lakott településeket is magába foglal. Ezek közül háromban marad a régi polgármester, azaz Dobronakon Marjan Kardinarnak. Moravske Toplicén Alojz Glavacnak, míg Salovciban Iztok Farteknek szavaztak bizalmat. Hodoson a regnáló községvezető, Orbán Lajos vereséget szenvedett, őt a 29 éves Tamasko Denis, azaz Szlovénia legfiatalabb polgármestere váltja tisztségében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában