Sétáló kóstoló

2022.12.28. 18:30

A helyben készült borokat népszerűsítik Pusztaszentlászlón

Ötödik alkalommal tartotta meg Sétáló kóstoló elnevezésű rendezvényét az Újhegyi Borbarátok Egyesülete. Szerdán délután ötven vendéget fogadtak a község fölé magasodó dombháton, ahol négy pincében összesen 13 különböző bort kóstoltattak velük.

Gyuricza Ferenc

Kiss Gábor (jobbról) Kaj István poharába tölti fehér birtokborát. Mögöttük a zalaegerszegi Lóránt Henrietta és Kókai Miklós

Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

A program második állomása Kiss Gábor birtoka volt, ahol a gazda előbb egy vegyes fehér szőlőből készült birtokbort mutatott be a jelenlévőknek, majd ezt egy magyar nemesítésű, ugyancsak fehér szőlőfajtából készült bor, a zenit követte.

- A Sétáló kóstoló rendezvény célja az, hogy széles körben népszerűsítsük a helyben készült borokat, továbbá az Újhegyre, mint turisztikai attrakcióra is felhívjuk a vendégeink figyelmét – foglalta össze köszöntőjében az egyesület elnöke, Kaj István, aki egyben a község polgármestere is. – A kóstolóhoz úgy állítottuk össze a programot, hogy minden helyszínen más és más bor kerüljön a vendégek elé, illetve maguk a borsorok is egyre izgalmasabbak legyenek. Így kóstoltatunk többek között egy 2021-es fahordóban érlelt rajnai rizlinget is, ami gyakorlatilag egy reduktív borokon túlmutató kísérlet már, ugyanis Pusztaszentlászlón szeretnénk újra bevezetni a fahordós oxidatív technológiát.

Kaj István kiemelte: a kóstoló minden egyes helyszínén olyan helyi gazda fogadja a résztvevőket, aki hosszabb ideje foglalkozik a szőlővel és borral. A program résztvevői között pedig akadnak évek óta visszatérő vendégek, akiknek véleménye különösen fontos az egyesület tagjai számára, hiszen nekik már van összehasonlítási alapjuk. Meglátásaik szerint nemcsak a borok minőségén érezhető javulás, de a szervezettséget illetően is pozitív változásokról számoltak be.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában