Nyolcvan esztendeje szentelték fel Isten házát

2022.11.27. 15:30

Felújították a zalaegerszegi református templomot (galéria)

Hálaadó istentisztelettel egybekötve, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszer jelenlétében avatták fel advent első vasárnapján a 62 millió forintos állami és önkormányzati ráfordítással, valamint gyülekezeti adományokból felújított zalaegerszegi református templomot.

Mozsár Eszter

Fotó: Pezzetta Umberto

Az átadáson a miniszter mellett beszédet mondott Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos és Balaicz Zoltán polgármester. Igét Dr. Fekete Károly református lelkész, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett. Az ünnepségen egyúttal arra is emlékeztek, hogy éppen nyolcvan esztendővel ezelőtt, a II. világháború árnyékában szentelték fel az erdélyi stílusban épült Isten házát, az alapkövet 1940. szeptember 22-én tették le.

2018-ban határoztak úgy, hogy renoválják a megöregedett épületet, így mára a beruházás során elkészült a torony és a hajó héjazatcseréje, megtörtént a tetőszerkezeti hibák javítása, a Kálvin Terem fölötti födém megerősítése, a villámvédelem kiépítése és a templom belső és külső festése.

Az ünnepségen részt vett dr. Sifter Rózsa főispán, Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, Balaicz Zoltán polgármester, Rigó Csaba, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, dr. Pál Attila, a Zala Megyei közgyűlés elnöke, valamint megjelentek a testvéregyházak képviselői.

Aláírták az időkapszulában talált felújított dokumentumot. Balról jobbra: Koncz János főgondnok, dr. Sifter Rózsa, Balaicz Zoltán, Vigh László, Gulyás Gergely miniszter, dr. Fekete Károly és Hodánics Péter.

A hálaadó istentiszteleten, advent első vasárnapján dr. Fekete Károly református lelkész hirdetett igét. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a 126. zsoltárt idézve elmondta, a zarándokének fontos üzenettel bír a nyolcvan évvel ezelőtti híveknek és a ma emberének egyaránt. A püspök gyerekkori emlékeiről is szólt, amikor az egész ország református közössége gyűjtött a zalaegerszegi templom megépítésére, amit Szeghalmy Bálint, a két világháború közötti időszak legismertebb templomépítője tervezett.

- Fel kell fedeznünk a korfordító Istent és meg kell látnunk a sorsvállaló embert. Ettől válik a 126. zsoltár a sorsépítők zsoltárává, s ezt üzeni nekünk a templom 80. születésnapján – mondta a püspök, aki beszéde végén egy új fordítású, a reformáció 500. évfordulójára kiadott Szentírást és Úr asztala kelyhet, kenyérosztó tálat nyújtott át Hodánics Péter lelkésznek.

Gulyás Gergely miniszter méltatta az egerszegi gyülekezet összetartó erejét, a hagyományok ápolását. Kitért arra is, hogy az önálló egyházközség létrejötte és a templom építése nem volt egyszerű a vészterhes – Trianon, gazdasági világválság, világháborúk – időkben, ám a kalotaszegi stílusú templom puszta létezése felkiáltójel volt a terrorba süllyedő Rákosi-érában és Kádár-korszakban.

- Azok az emberek, akik templomot és gyülekezetet, értékteremtő közösséget építenek, azok az országot és a nemzetet gazdagítják. Így jött létre Európa és az elmúlt évezredben a magyar államiságot megteremtve Magyarország – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Balaicz Zoltán arra emlékeztetett, hogy a református gyülekezet Zalaegerszeg történetében mindig egy kis, ám lelkes és szívvel teli közösség, akikre a város mindig minden körülmény között számíthat. A polgármester megemlítette az egyházközség első lelkipásztorát, az adománygyűjtést indító Fekete Károlyt, valamint a templomépítést támogató Czobor Mátyás egykori polgármestert és gróf Teleki Bélát, Zala vármegye főispánját. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a karácsonyra való felkészülésről szólt, arról a várakozásról, ahogy a sötétséget legyőzi a fény.

Az istentisztelet végén aláírták azt a felújított dokumentumot, amit a jelenlegi renoválás alatt egy időkapszulában találtak, s amelyet jövőre, a reformáció napján ugyanoda helyeznek vissza.

Ezt követően átvonultak a parókia elé, ahol fejet hajtottak Zalaegerszeg díszpolgárának, Fekete Györgynek a szülőházán elhelyezett emléktáblája előtt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában