Szolidaritás

2022.11.10. 20:30

Felvonulás az oktatásért

„A rendszer rájött, a pedagógusokat nem lehet megfélemlíteni, a tanárok kirúgása csak olaj a tűzre” – ezt Molnár Áron aktivista, a noÁr mozgalom alapítója mondta csütörtök este a zalaegerszegi Dísz téren több száz résztvevővel tartott nagygyűlésen.

Arany Gábor

Fotó: Arany Gábor / Zalai Hírlap

A Kiállunk egymásért, kiállunk az oktatásért! feliratú molinóval felvezetve a fáklyás felvonulók a Deák térről érkeztek a város központjába, hogy kifejezzék szolidaritásukat a nevelésben, oktatásban dolgozókkal. Molnár Áron arra biztatta a pedagógusokat, hogy polgári engedetlenséggel fejezzék ki tiltakozásukat.

A rendezvényen elsőként Békési Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete megyei elnöke, majd a megmozdulás egyik szervezője Torday Re­nátó szólt. Őket követte Epres Attila színművész fellépése. Gosztonyi Gábor és Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete alelnökei performanszukban a kormány felelősségére mutattak rá a közoktatásban kialakult helyzetért. A két alelnök a nagygyűlés előtt elmondta, hogy szeptember óta rendszeresek a tiltakozó megmozdulások országszerte. Az oktatás helyzetének jellemzésre elhangzott, 16 ezer a betöltetlen állás, a pedagógusok medián átlagéletkora 53 év, és nem látszik az utánpótlás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában