A világkiállítás emlékére

2022.11.19. 06:50

Bemutatták a Trófeák földjén című albumot a Festetics-kastélyban

Bemutatták a Trófeák földjén című albumot, amely a tavalyi vadászati világkiállítás grandiózus G-pavilonjának állít emléket, amelyben több mint kétezer hazai trófeát láthattak az érdeklődők.

Péter B. Árpád

A grandiózus G-pavilon emléke. Pálinkás Róbert és Kovács Zoltán a Trófeák földjén című album keszthelyi bemutatóján

Forrás: Zalai Hírlap

A keszthelyi bemutatón Kovács Zoltánnal, a világkiállítás kormánybiztosával, Pálinkás Róberttel, a trófeakiállítás kurátorával és Kiss Gergellyel, az albumban szereplő fotók készítőjével Kókai Márton, a Nimród vadászújság szerkesztője beszélgetett.

Kovács Zoltán kiemelte, a világkiállítást 616 ezer látogató nézte meg, a céljuk pedig az volt a kötettel, hogy maradjon kézbe vehető lenyomata is e grandiózus anyagnak.

A Festetics-kastélyban tartott könyvbemutató után Pálinkás Róbert, a gigantikus trófeakiállítás kurátora azt mondta lapunknak: ez volt a legnagyobb pavilon, amely a látogatóknak wow-élményt adott, ezért is készült el a színes trófeakatalógus.

– A könyv olvasói hazai gím, dám, őz, muflon és vaddisznó trófeákkal találkozhatnak – folytatta a Helikon Kastélymúzeum igazgatója. – A G-pavilonban a hazai vadászoktól összegyűjtött, legalább ezüstérmes vagy nagyon különleges darabok voltak láthatók. Soha ennyi trófeát még nem állítottak ki egy helyen, s a következő időszakban sem várható olyan rendezvény, amely ezt túlszárnyalná.

Pálinkás Róbert arról is beszélt: Zala gímben gazdag terület, többször adott már világrekorder, vagy ahhoz közeli trófeát, így a megye vadászai leginkább ebben a „kategóriában” jeleskednek a színes, reprezentatív, nagyalakú albumban.

– A vadászember szívét megdobogtatják a trófeák, lenyűgöz bennünket a természet ilyesfajta szépsége – árulta el a kurátor, hozzátéve: „a vadállomány, a genom akkor tartható fenn, ha tervszerű vadgazdálkodással az ember beavatkozik ebbe a folyamatba”. Mint mondta, vannak afrikai országok, amelyekben megtiltották a vadászatot, s ott a vadállomány folyamatosan csökken, sőt, egyes területeken el is tűnik.

Pálinkás Róbert kijelentette: nosztalgiával gondol a világkiállításra, amely óriási kihívás volt. Kollégáival egy éven át dolgozott az előkészítésen, majd a 9,5 méter belső magasságú pavilon kialakítására 12 napjuk volt. Ám a látvány s a kínált élmény megért minden fáradságot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában