"Ne félj, én veled vagyok!"

2022.11.16. 18:30

A fürdővárosban is bemutatta újmiséjét a hévízi Czakó Dávid András

Tihany után szülővárosában, Hévízen is bemutatta újmiséjét Czakó Dávid András bencés szerzetes, akit Szent Imre herceg ünnepén, november 5-én szentelt áldozópappá dr. Udvardy György veszprémi érsek.

Péter B. Árpád

Czakó Dávid András: Amikor Isten meghív, olyan, mintha a vízen járnék

Forrás: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

András atya Hévízen született 1989-ben. A pannonhalmi bencés gimnáziumban érettségizett, hittudományi tanulmányait Budapesten és Rómában végezte. Lelkipásztori szolgálata mellett a tihanyi apátság boltjainak és konyhájának a vezetője. Papi jelmondatának a Máté evangéliumából származó idézetet választotta: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen!”

Az újmise ünnepélyes bevonulással kezdődött, amelynek részesei voltak a térség plébánosai és a tihanyi bencés közösség szerzetesei
Forrás: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

Gyermekkori lelki vezetője, Kiss László hévízi esperes-plébános az ünnepi szentmise kezdetén azt mondta róla: András atyát 5. osztályos korában jól tanuló, csendes gyermeknek ismerte meg, aki – részben az ő hatására, biztatására – a bencés gimnáziumba került, és azóta is e rend közösségének tagja.

Kiss László: Az életben lesznek majd nehézségek, de ezeket le kell küzdeni, és nem szabad belefásulni
Forrás: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

– Hálát adok a Jóistennek ezért a kegyelemért, és amiatt, hogy idáig segítette őt – fogalmazott László atya, majd egykori hittanosa felé fordulva úgy folytatta: – Ugyanakkor, kedves Dávid, az életben lesznek majd nehézségek, de ezeket le kell küzdeni, és nem szabad belefásulni. Jeremiás prófétának is voltak nehézségei, néha szembeszállt az Istennel, s azt mondta, rászedtél, Uram, mást ígértél s mást adtál nekem, de Isten úgy felelt neki: „Ne félj, én veled vagyok!” Bármilyen nehézség van az életedben, ne félj, mert Isten ott van veled és benned – adott útravalót a hivatáshoz Kiss László.

Czakó Dávid András kijelentette, gyakran tapasztalja: amikor Isten meghívja, olyan, mintha a vízen járna, hiszen Krisztus tekintetébe nézve még bizonytalan, ingoványos talajon sem süllyed el. Elmondta: a szentmisében a tihanyi apátság társvédőszentjére, a Boldogságos Szűz Máriára emlékeznek, akit az egyház több mint ezer éve a tenger csillagának nevez. Azt kérte: ő jóságával mindig emeljen bennünket Istenhez.

Korzenszky Richárd emeritus tihanyi perjel szentbeszédében arról is szólt, sok fiatallal találkozik, akiben felmerül, akár pap vagy szerzetes is lehetne, mégis kevesen vállalják a szolgálatot, mert erősebb azoknak a hangja, akik szerint ebben a furcsa, bizonytalan világban nem érdemes elköteleződni. Pedig mindenkor szükség van olyan emberekre, akik bátran követik a hívó szót, tette hozzá.

Korzenszky Richárd: Mindenkor szükség van olyan emberekre, akik bátran követik a hívó szót
Forrás: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

– Ha visszanézek a mögöttem lévő évtizedekre, számtalanszor megtapasztalhattam, hogy a szolgálatomra, amire vállalkoztam, sokaknak szüksége volt – folytatta Korzenszky Richárd. – Ám ezt nem a magam erejéből, bölcsességével végeztem. Valami egészen megfoghatatlan titoknak lehettem részese, amikor azt tapasztalhattam, hogy egy hosszú beszélgetés, majd a jézusi megbízásból kimondott feloldozó szavak következtében egy embernek egészen megváltozott az élete.

Az emeritus perjel szerint döbbenetes, felemelő és éltető élmény az is, „amikor nemcsak a sírókkal tud együtt sírni az ember, hanem képes osztozni az örömükben is”.

Az újmisés áldás rendkívül erős: teljes búcsúval jár
Forrás: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

Az ünnepi szentmise végén András atya újmisés áldást adott a híveknek, amely teljes búcsúval jár.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában