A gázzal ez évben „nem lesz gáz”

2022.10.05. 20:00

A LÉSZ Kft. által kezelt házak többségénél nem kell emelt árat fizetni az energiáért

Nem kell emelt, piaci árat fizetni a jelenlegi szabályok mellett az energiáért a LÉSZ Kft. által kezelt társasházak döntő többségénél. Erről Pais Kornél, a zalaegerszegi cég ügyvezetője beszélt érdeklődésünkre.

Arany Gábor

Pais Kornél: – Beleférnek a rezsicsökkentett keretbe Fotó: Arany Gábor

Zalaegerszegen és Gellénházán ez 3200 lakást jelent a 110 társasházban, amelyek túlnyomó többsége egyedi fűtéses, és csak húszban szolgáltatja a fűtést, valamint a meleg vizet központi kazán. A társasházi közös képviselők augusztus 15-ig bejelentették a gázszolgáltatónál, hogy hány lakás, illetve nem lakás célú helyiség található az adott épületben, ugyanis ahol az előbbiek vannak többségben, ott jogosultak a kedvezményes árú gázra, mégpedig mérőóránként, tehát lakásonként – azok méretétől függetlenül – évi 1729, havi 144 köbméterre.

– Előzetes számításokat végeztünk minden társasháznál, ezek közül kettőnél még csak a fűtés korszerűsítése történt meg, de a hőszigetelés nem, és még ezek is beleférnek a rezsicsökkentett keretbe a tavalyi fogyasztás alapján – mondta Pais Kornél. –  A legrosszabb értékek havi 100-110 köbméterre jöttek ki lakásonként. Ezzel szemben, ahol a komplex energetikai felújítások lezajlottak, ami a fűtést, a szigetelést érintette, ott 70 köbméter havi fogyasztást számoltunk ki. Gyakorlati tapasztalatunk azonban nincs, mert az MVM az új rendszer szerint szeptember végéig még nem állított ki számlát. Ezek megérkezésekor a közös képviselők feladata lesz ellenőrizni, hogy megfelelnek-e a bejelentett adatoknak – tette hozzá.

Az ügyvezető elmondta azt is, hogy az egyedi fogyasztóknál elszámolási vitákhoz vezető, úgynevezett fogyasztói profil nem érinti a társasházakat. Ezek ugyanis nagyfogyasztók, s szolgáltató általi havi leolvasással, és itt egyértelmű, hogy vegyes célra, fűtésre, főzésre használják a gázt. A kezelésükben van olyan kisebb, húszlakásos társasház is, ahol átalányt fizetnek, azaz egyenletes részszámlást alkalmaznak, ott nincs fogyasztói profil – magyarázta.

Az ügyvezető igazgató kitért a mérőóra nélkül bekötött gáztűzhelyek díjára is. E téren nincs változás, a több évtizedes kormányrendeletben meghatározott feltételekkel számolják el ezt ezután is. Érdekesség: több paramétert vesz figyelembe a szabályozás, de azt nem, hogy az adott lakásban hányan élnek és használják a tűzhelyet.

Pais Kornél megemlítette, hogy egy landorhegyi társasházban a lakók külön gázórára köttették be az addig mért tűzhelyeket. Ez egy mérési helynek számít, amire már vonatkozik a havi 210 köbméteres limit, de vélhetően ez elegendő is lesz.

Kolcsár András fűtő a LÉSZ Kft. által kezelt Hegyalja úti épület kazánházában Fotó: Pezzetta Umberto
 

Sok társasházban a hőmennyiség mérése alapján osztják szét a fűtési költségeket. Mivel a lakások számával felszorozva állapítják meg a rezsicsökkentett áron felhasználható mennyiséget, ez kedvező lehet az esetben, ha nagyon eltérnek a lakásonkénti értékek. Azaz a túl- és alulfogyasztás összegzésekor az átlag még a kedvezményes limit alatt maradhat.

A villamos energiával kapcsolatban elsőként Pais Kornél azt emelte ki, hogy a 210 kWh/hónap mérőóránként értendő, ez pedig vonatkozik a társasházakra is, tehát nem lakásonként jár a rezsicsökkentett tarifa.

– Azoknál a társasházaknál léphetik túl a kedvezményes mennyiséget, ahol liftet működtetnek, illetve a fűtés keringető szivattyúja igényel sok áramot, vagy nagy méretű a lépcsőház, a folyosó, és ezért sok a lámpatest. Szerencsére a legtöbb helyen ezek a nagyfogyasztók külön mérőórával vannak bekötve. Liftes házaknál 3–400 kWh is lehet a fogyasztás, a központi kazán működéséhez pedig 6–800 kWh szükséges. Túlfogyasztás esetén a 40 helyett már 70 forint az emelt tarifa, és ebből kiszámolva azt látjuk, hogy társasházi mérőóránként 20-25 ezer forint pluszkiadást jelent a közös költségben. Ezt az összeget kell visszaosztani a tulajdonosokra, és a közepes méretű, 60 lakásos társasházra úgy számoltuk ki, hogy az áramköltség 4–500 forinttal emelkedik meg háztartásonként. Ez függ a társasházi költségek és az SZMSZ felosztási módjától is, valamint a valós éves fogyasztástól. Így ez minden társasháznál más-más összeg lehet – mondta, hozzátéve, mindez csak erre az évre vonatkozik.

A magasabb áramdíjra tekintettel mindenhol arra kell törekedni, hogy a közös terekben energiatakarékos megoldásokat alkalmazzanak – mutatott rá. Példaként említett egy társasházi fűtésrekonstrukciót: a 120 lakást kiszolgáló 3 kazán cseréjével annak áramfelhasználása 60 százalékkal csökkent. Szólt arról is, hogy kezelnek napkollektorral ellátott társasházat is, ami áprilistól szeptemberig jelentősen csökkenti a meleg víz előállítási költségét. Tervezik, hogy a liftes házaknál, ahol erre műszakilag van mód, napelemeket szereljenek fel, amennyiben a lakók ezt vállalják. Ezzel pedig jelentősen csökkenthető az áramfelhasználás – mondta végezetül Pais Kornél.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában