Árusítóhelyekkel és hangosítással is gazdagodott a piac

2022.10.02. 11:00

A korszerű, megújított hévízi vásártéren ezúttal halas napot rendeztek, kóstolni is lehetett

Hangosító berendezést és nyolc új, fedett pavilont is átadtak a Hévízi halas nap kezdetén a termelői piacon. Ezt követően beszélgetések és bemutatók várták az érdeklődőket, majd délután Egregyen folytatódott a rendezvény.

Péter B. Árpád

Papp Gábor: Gyakorlatilag úgy működünk, mint egy bevásárlóközpont, csak itt friss, jó minőségű hazai termékeket lehet kapni

Fotó: A szerző

Papp Gábor polgármester emlékeztetett: a város három Leader-pályázatot nyert különféle programokra, s ebből a támogatásból rendezik a halas napot is, amelynek fő célja, hogy bemutassa a helyi, térségi értékeket és termékeket a közönségnek. 

Az elnyert nyolcmillió forintból eszközöket is vásároltak, megoldva a piac hangosítását, illetve nyolc római sátor is érkezett, sorolta a városvezető, aki kiemelte a vezetésével működő térségi Leader-egyesület az ország 3-4. helyén van a felhasznált forrásokat illetően. „Száz százalék fölötti teljesítménnyel állunk, hiszen pluszpénzeket is elnyertünk”, fogalmazott Papp Gábor.

Papp Gábor (balról) Benkő Lajosnak átadta a piac új hangosítórendszerét is
Fotós: A szerző

A polgármester lapunk kérdésére leszögezte: fontos a város számára a 11 éves Hévízi Termelői Piac, amely Benkő Lajos vezetésével évről évre fejlődött, függetlenül vírus- és veszélyhelyzettől, háborútól. Ezt szolgálta az a majdnem 300 milliós pályázat is, amelyből teljesen megújult a fürdőváros vásártere. 

– Ebben a nehéz gazdasági helyzetben látszik meg igazán, mennyire szükség van egy olyan piacra, amelyen a helyi és környékbeli termelők értékesíthetnek – folytatta Papp Gábor. – Ez számukra bevételi lehetőséget jelent, az itt élők és a turisták pedig jó minőségű, egészséges élelmiszerhez, termékekhez juthatnak hozzá, méghozzá egész évben, hiszen nagyrészt heti három alkalommal, télen pedig kétszer tart nyitva a piac, amellett, hogy egyben számos rendezvény helyszíne is. Gyakorlatilag úgy működünk, mint egy bevásárlóközpont, csak itt friss, jó minőségű hazai termékeket lehet kapni.

A halas napon a termelői piac nyolc új római sátorral is gazdagodott, amelyeket Benkő Lajos (balról) és Papp Gábor avatott fel
Fotós: A szerző

Benkő Lajos ehhez kapcsolódva azt mondta, a látogatók gyakran tízesével-húszasával fóliáztatják s viszik a füstölt árut. Ma „rohamszerű élelmiszervásárlás tapasztalható”, tette hozzá, ami érvényes a tartósabb üveges termékekre, így a befőttekre, lecsóra is.  

– Nagy szükség volt az installációs bővítésre – szögezte le a piac vezetője –, hiszen a közelmúltban megújult területen nem volt elég minőségi árusítóhely, így kellettek ezek a római sátrak, amelyekkel például a régiségkereskedőknek tudunk kulturáltabb körülményeket biztosítani. A hangosításnak pedig nagy hasznát vesszük kisebb rendezvényeink moderálásánál. 

A bajai halászléfőző bajnokok (balról Ádám Péter és Ikotity József) hamisítatlan bajai halászlét készítettek a bográcsokban
Fotós: A szerző

Benkő Lajos arra is kitért, amikor a városban kevesebb a látogató, a piac akkor is megtelik vevőkkel, érdeklődőkkel, s egyre népszerűbb a vásártér, ahol csapadékos időben tömeges az igény az ingyenes lakossági gombavizsgálatra is.

A rendezvényen a Bajai Halfőző Bajnokok Egyesületének tagjai – Ikotity József és Ádám Péter – hamisítatlan világhírű bajai halászlét készítettek a bográcsokban, amelyekbe „tűzpiros Kalocsa-környéki paprika, makói hagyma, bajai ponty, víz és só került”, sorolta Németh József mesterszakács, hozzátéve: sokszor az egyszerű a legnagyobbszerűbb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában