Segítség a szegényeknek

2022.09.16. 18:00

Újabb adományokat visz Kárpátaljára Bodó Tamás

Újabb segélyszállítmánnyal teli kisteherautóval indult el pénteken a Piarista-iskola udvaráról az ukrajnai Kárpátaljára a homokkomáromi Bodó Tamás. Most a kanizsai adományok mellett a Johannita Segítő Szolgálat tartós élelmiszereit is elszállította.

Benedek Bálint

Bodó Tamás a Piarista-iskolában pakolta be a tanulók által felajánlott kerékpárokat

Forrás: Benedek Bálint / Zalai Hírlap

A férfi már a háború előtti években is segélyszállítmányokkal látta el a Kárpátalján élő szegény sorsú embereket. A kanizsai intézményben, ahol Bodó Tamás portásként dolgozik, a gyerekek és a szülők összefogásának köszönhetően több doboznyi játék és édesség gyűlt össze. Sőt, néhányan a jó állapotban lévő, használt kerékpárjaikat is felajánlották a határon túli gyerekeknek. A homokkomáromi férfi kapcsolatai révén ismerkedett meg a segítő szervezettel, amely Dunakesziről 600 kiló lisztet és ugyanennyi liter étolajat küld Beregszászra és a környező településekre.

Bodó Tamás elmondta: jobb, ha személyesen szállít, ugyanis egy kárpátaljai alapítvánnyal együttműködve így célzottan azokhoz az emberekhez jut az adományuk, akiken ténylegesen szeretnének segíteni. A magyar felajánlások egy központi raktárba kerülnek, onnan osztják szét azokat.

– Olyan mély szegénységben élő családokkal állunk kapcsolatban, amelyeknek az életben maradásra nincsen B tervük – mesélte.

A homokkomáromi férfi a tél beállta előtt szeretne még legalább egyszer elmenni, akkor a magánszemélyek adományait juttatná ki. Akkor is szükség lesz tartós élelmiszerekre, játékokra, édességekre és anyagi felajánlás tűzifára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában