Decemberig látogatható

2022.09.09. 18:00

Természeti értékekből nyílt kiállítás Pókaszepetken

A település természeti értékeit bemutató kiállítást nyitottak meg pénteken a faluházban.

Arany Gábor

Forrás: Arany Gábor / Zalai Hírlap

Köszöntőjében Tóth András polgármester kiemelte, az iskola tanára, Vikár Tibor helytörténész az elmúlt harminc évben számtalan diák érdeklődését keltette fel a helytörténet, a néprajz iránt. A gyerekekkel sok szakkörben foglalkozott, az ismeretátadást helytörténeti túrákkal is kiegészítette. Pókaszepetken számos kiállítást szervezett, és népszerű helytörténeti munkák szerzője. Általa vált ismertté az iskola, a település, a környező falvak több évszázados története, 1998-ban pedig az ő ötlete nyomán vette fel az iskola Festetics Kristóf nevét. Két évvel ezelőtt Kovács Árpádné igazgató mesterprogramjához csatlakozva a kutatásait kiterjesztette, és elindult a gyerekekkel, hogy felfedezzék, megörökítsék, majd közkinccsé tegyék a környéken fellelhető természeti értékeket.

A kiállításmegnyitó pillanatai. Forrás: Arany Gábor / Zalai Hírlap

Kovács Árpádné úgy fogalmazott, az elmúlt két évben megtett természetjáró kirándulások, túrák eredményeként készült fotókiállítás mintegy kiegészíti Vikár Tibor hosszú éveken át tartó gyűjtőmunkájával összeállított rendkívül értékes, tárgyi és egyéb dokumentumokban gazdag helytörténeti anyagát. Most ezt a tanulók segítségével kibővítette a természetben található értékek felfedezésével, azonosításával. 

A kiállítás megrendezésében, anyagának kialakításában, rendbetételében pedig közreműködtek az iskola tanárai, dolgozói, a faluház vezetője. A térkép segítségével immár látható, hol, milyen különleges növénnyel vagy állattal lehet találkozni a településen. További cél, hogy ezt az anyagot kibővítve digitális formában is elkészüljön a bemutató, és így minél több emberhez eljusson. A faluházi kiállítás decemberig látogatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában