Kezdőknek és haladóknak is

2022.09.20. 19:00

Táncház Nován: várják a néptánc kedvelőit

Az elmúlt hétvégén évadnyitó táncházat tartottak a Gönczi Ferenc Művelődési Otthonban.

Korosa Titanilla

Dél-alföldi táncokat tanultak a novai táncházba érkezők

Fotó: Korosa Titanilla

A batyus táncházba nemcsak a gyakorlott néptáncosok érezhették jól magukat, hanem a kezdők is, hiszen néptáncoktatókkal gyakorolhatták a lépéseket. Ez alkalommal dél-alföldi táncokat tanított Gyenese Krisztián és Kocsis Maja, a Göcseji Szegek Néptáncegyüttes vezetője és táncosa.

Szalay Cecília, a program szervezője elmondta, hogy három évvel ezelőtt indították el a táncházat, ám a koronavírus-járvány közbejött, majd mikor a járványügyi rendelkezések már lehetővé tették, újra meghirdették a programot. A táncházba a helyiek mellett több környékbeli néptánccsoport tagjai is megérkeztek, fiatalabbak és idősebbek egyaránt, köztük kezdők is, nem az a lényeg ugyanis, mennyire jártas valaki a néptáncban, hiszen az alaplépések elsajátíthatók az oktatás alatt, majd az estébe, éjszakába nyúló tánc a gyakorlatot is meghozza. A néptáncosok pedig azért is kedvelik az ilyen programot, mert itt nem kötött koreográfiát kell követniük, mint a fellépéseken. 

Szalay Cecília hozzátette, van igény az összejövetelre, 50-60 fő minden alkalommal összegyűlik, vagy még többen. Az elmúlt hétvégi táncházban Simon-Kiss Judit és zenekara adta a talpalávalót, közben pedig  a résztvevők ismerkedhettek egymással, illetve a tánccal, a népzenével és a magyar kultúra alapjaival.

Nován minden hónap harmadik szombatján tartanak táncházat, összedolgozva más tánccsoportokkal, hogy ne ugyanabban az időben hirdessenek több helyen hasonló programot, hanem esetleg jusson minden hétvégére más-más helyen.

A rendezvényre ez alkalommal meghívták a Novai Borkultúráért Egyesület tagjait, akik borkóstolót tartottak, de volt tombolasorsolás is, melyen különböző művészeti ágakból felajánlott ajándéktárgyakat nyerhettek a résztvevők. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában