Rendezvény

2022.09.25. 09:00

Szüreti mulatságot tartottak Keménfán

Látványos felvonulással, főzőversennyel, valamint kulturális programokkal és ahhoz kapcsolódóan különböző bemutatókkal várták az érdeklődőket szombaton Keménfán. A községben immár évek óta hagyomány, hogy közösségi programmal ünneplik meg a szüreti időszakot.

Gyuricza Ferenc

A Fatális csapat szintén vadpörköltet készített dödöllével. Képünkön balról Pecsics Zoltán, Horváthné Pecsics Júlia, Horváth József, Gyarmati Tibor, elől Horváth Gergő és Horváth Dávid

Forrás: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

A felvonulók ezúttal gyalogosan járták végig a települést, több porta előtt is megállva, hogy a kisbíró kidobolhassa az elmúlt év fontosabb történéseit. Újdonságot jelentett még az újszülöttek köszöntése, Cser Gábor polgármester a kulturális műsor közben adott át ajándékot az elmúlt két évben született gyermekek szüleinek. A főzőversenyen hét csapat vett részt, közülük a Zalalövői Autó-Motor Sport Egyesület kollektívája által készített vadpörkölt dödöllével nyerte el legjobban a zsűri tetszését. A tradicionális zalai étel amúgy sláger volt a versenyen, több csapat is ezzel próbálkozott. Cser Gábor lapunknak elmondta, bár Keménfa lélekszáma nem túl nagy, még a száz főt sem éri el, de fontosnak tartják a helyi hagyományok ápolását, s van a településen egy aktív mag, amely folyamatosan azon dolgozik, hogy a helyi közösség számára élhetővé, szerethetővé tegyék a falut.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában